|
Hogyan tudjuk a legjobban kihasználni az új
energiát?
Élő közvetítés - 2026. szeptember 1.
( Forrás:
https://www.youtube.com/watch?v=Y7R7dgaZf7w )
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól!
Készítsünk összefoglalót 2026 első negyedévéről! Most, hogy már elmúlt, talán
rájöttetek, hogy valóban van valami más ebben az évben, amiről korábban
beszéltem nektek. Megemlítettem, hogy ennek az évnek a jellemzői teljesen és
minden tekintetben újak. Ez egy másfajta energia ezen a bolygón. Vessünk hát egy
pillantást néhány másik dologra is, amit megemlítettem! Hogyan boldogultok vele?
Talán számotokra is akad egy-két kihívás. Az első dolog, amit 2026-ról elmondtam
nektek, hogy olyan energia van jelen, ami még soha nem fordult elő ezen a
bolygón, és a dolgok azonnal drámai változásnak indulnak. Más dolgok
megmaradnak, és csak később, az év folyamán történnek meg. Ugyanakkor már most
elkezditek előre érzékelni őket, vagy talán meglátjátok az elvetett magjaikat.
Kezdjük tehát a legfontosabbal!
Az egyik dolog, amit 2026 elhoz, a lezárás. Az öreg lelkek számára ez mélyreható
jelentőségű, és a világ számára is az, mert ugyanazt fogja érezni, amit ti
mindannyian éreztek. Lezárás. Rendezés - mondhatni. Annak a módja, hogy a
korábban soha meg nem oldott dolgokat végre megoldódni lássátok. Az, hogy végre
történjen valami azokkal a dolgokkal, amik mindeddig teljesen megoldatlanok
maradtak. Az első dolog, amit kaptatok, egy háború volt. Ez szinte azonnal,
februárban történt, kedveseim. Megfigyeltétek a szinkronicitást, és feltettétek
a kérdést: "Miért most?" Visszaviszlek benneteket 47 évvel korábbra. Elég régre.
Azokhoz a problémákhoz, amik először történtek Iránnal kapcsolatosan: a
rezsimváltáshoz, a túszválsághoz és minden egyébhez, ami akkor történt. Ez soha
nem rendeződött. Felismeritek, hogy az adott ország és az Egyesült Államok
közötti kapcsolat sem rendeződött soha. Mindig feszült volt. Mindig voltak
nehézségek. Mindig voltak szankciók. Majdnem fél évszázadon át húzódott és
húzódott. Látjátok ezt.
Miért pont most? Hirtelen ebben az évben kiéleződik a helyzet. Miért pont most?
Hirtelen megjelenik a lezárás, a megállapodások, valami tartós iránti vágy, ami
korábban soha nem valósult meg. Fel kell tennetek magatoknak a kérdést: "Miért
pont most van itt az idő? Csak véletlen egybeesés?" Nem véletlen egybeesés. Ez a
jelen energiája. Talán az egész Közel-Kelet részt vesz valamiféle változást hozó
rendezésben, hogy ne maradjon minden úgy, ahogy volt. Valami történni fog, vagy
olyan megállapodások lépnek életbe, amik korábban nem léteztek, lehetővé téve,
hogy végül új, fiatalabb szereplők lépjenek színre és befejezzék a munkát. A
rendezés munkáját, a megállapodások munkáját, a béke munkáját. Megmondtuk
nektek, hogy ez fog történni.
Nos, miért mondom el ezt nektek? Mert mikroszinten ez most néhányatokkal is
megtörténik. Még ennek a programnak a tagjai közül is vannak olyanok, akik azt
kérdezik: "Miért olyan nehéz ez az év?" Ugyanazért nehéz, amiért sokan azt
mondanák: "Nos, ebben a csodálatos új évben Kryon, miért volt háború?" Ez egy
kísérlet a rendezésre. Mi az, ami most fellángolt az életetekben olyan dolgokkal
kapcsolatban, amik soha nem rendeződtek, pedig korábban ilyen még nem történt?
Leginkább mindenféle kapcsolatról beszélek. Fiútestvérek között, lánytestvérek
között, szülők és gyermekek között, a munkahelyen - bármilyen kapcsolat lehet.
Azok a dolgok, amikről sok éven át nem beszéltetek, és amik megoldatlanok
maradtak, most, ebben az évben elkezdenek kiéleződni. Észrevettétek ezt? Talán
ez megmagyarázza, hogy miért vannak a dolgok úgy, ahogyan.
Hamarosan az álmokról fogunk beszélni. Ebben a hónapban egy egész műsort
szentelünk az álmoknak. Hányatoknak vannak olyan álmai, amikre nem
számítottatok, és amik nem kellemesek? Lehet, hogy a saját elmétekben már elkezd
rendeződni valami. Talán vannak olyan dolgok, amiket elrejtettetek az elmétek
egy zugába. Nem akartátok előhozni őket, mert nem akartatok szembenézni velük,
féltetek tőlük, vagy túl fájdalmasak voltak. Kedveseim, mindez gyakran
kellemetlen álmokhoz vezet. Néha éppen ezeknek a dolgoknak a megálmodása jelenti
azt a felszabadulást, amire szükségetek volt. Az agyatoknak valamilyen módon ki
kellett engednie ezeket számotokra, akár éjszaka is, hogy ez az információ a
rendelkezésetekre álljon, és foglalkozhassatok vele. Nos, ez elég finom
folyamat, de ez is része a dolognak. Annyi finom jelenség van, amire azt mondtam
nektek, hogy figyeljetek 2026-ban, különösen az öreg lelkeknél.
Hadd kérdezzek tőletek valamit! Itt van a kihívásotok. Hányan szedtétek össze
magatokat, és döntöttetek úgy, hogy valami olyat tesztek, amit még soha nem
csináltatok? Olyasmit, amire talán még gondolni sem akartok, mert nem is
kedveltétek. Ez volt a kihívás, és elmondtam nektek, hogy ez lesz az. "Menjetek,
és tegyetek olyan dolgokat, amik olyan területekre visznek el benneteket, ahol
még soha nem jártatok!" Nos, ez nehéz. Szinte minden ember számára nehéz,
különösen, ha idősebbek vagytok, mert belerögzültök a szokásaitokba. "Ezt
szeretem, azt nem. Ezt eszem, azt nem. Így hát itt vagyok a saját buborékomban:
ezt teszem, azt nem." Ez aztán gyakran végigkíséri az egész életeteket. Valaki
odajön hozzátok, és azt mondja: "Nos, miért nem megyünk el oda?" Ti pedig azt
válaszoljátok: "Én azt nem csinálom." Talán eddig ez volt a válasz. A kihívás
ez: mondjatok igent olyan dolgokra, amikre általában nemet mondanátok! Az ok a
következő, és bár nyilvánvaló, mégis újra hallanotok kell. Ez kivisz benneteket
a buborékotokból. A buborékotokon kívül pedig ott vannak azok a szinkronicitások,
amik arra várnak, hogy meglássátok, megismerjétek, megtapasztaljátok,
elemezzétek és felhasználjátok őket. Olyan helyzetekbe kerültök, amik arra
késztetnek benneteket, hogy olyan módon cselekedjetek, amiről nem is tudtátok,
hogy képesek vagytok rá. Olyan helyeken, ahová egyébként soha nem mennétek el,
találkozhattok olyanokkal, akik életetek végéig a barátaitokká válhatnak.
Találkozhattok olyanokkal is, akik segíthetnek a jelenlegi kérdéseitekben és
problémáitokban. Vagy talán megpróbáltok belevágni valami olyanba, amit még soha
nem csináltatok, és segítségre van szükségetek hozzá - és ott lesz. Ezt azonban
nem kapjátok meg, ha otthon maradtok a buborékotokban, mert arról már mindent
tudtok.
A buborékotokban nincsenek meglepetések. Ezt mondom minden léleknek, mindenhol.
Lépjetek ki! Tegyetek néhány olyan dolgot, amit általában nem szoktatok! Nem
kell radikálisnak lenniük! Egyszerűen menjetek el olyan helyekre, ahol még nem
jártatok! Olyan emberekkel, akik talán szeretnék, ha velük tartanátok! Vagy
felbukkan valami, és azt gondoljátok: "Micsoda véletlen, itt van egy üzenet vagy
egy hirdetés valamiről, amit mindig is meg akartam nézni!" Akkor tegyétek meg!
Ekkor rájöttök, miért érintett meg benneteket úgy az az üzenet. Kedveseim, ez
volt a második dolog, amiről beszéltem nektek. 2026 a változás éve. Ennek a
változással teli évnek az egyik sajátossága, hogy közel sincs akkora ellenállás,
mint 2024-ben, 2025-ben és azelőtt volt. Ez az ellenállás mára szinte teljesen
eltűnt.
Ez lehetővé teszi számotokra - a harmadik pont -, hogy újra megpróbáljátok
azokat a dolgokat, amik korábban nem működtek. Mi olyat próbáltatok korábban,
amit jó ötletnek tartottatok, de nem úgy alakult, ahogy elképzeltétek? Bármi is
legyen az, most gondolkodjatok el rajta! Próbáltatok valamit egy régebbi
energiában, ami csalódást okozott, mert nem hozott eredményt? Nos, sok bölcs
mondás szól arról, hogy: "Ne próbáljátok újra és újra ugyanazt, miközben más
eredményt vártok!" Én azt mondom nektek, hogy ezúttal lehet más eredmény.
Megér-e egy próbát, hogy legalább még egyszer megvizsgáljátok? Ez az energia
nektek szól. Itt van tehát a másik kihívás: vegyetek elő újra néhány olyan
dolgot, ami nem úgy működött, ahogy reméltétek! Rájöttök majd, hogy energetikai
szempontból alig van ellenállás ezzel szemben. Azok a helyzetek, amik korábban
talán nem engedték működni a dolgokat, most már egészen mások. Tegyetek vele egy
próbát!
Ilyen dolgokról beszélünk minden olyan léleknek, aki megpróbál eligazodni ebben
az új környezetben, ebben a 2026-os energiában, ami valóban, valóban más, mint
bármi, amit eddig tapasztaltatok. Különösen nehéz azok számára, akik körülbelül
30 évnyi, bizonyos fajta régi energiából léptek ki, és azt mondják: "Nos, most
már biztonságos előbújni." Erre azt mondjátok majd: "Tényleg? Hát, eddig nem
volt az." Nos, most már az. Próbáljátok meg! Adjatok neki egy esélyt - ahogy
mondani szokták! Ez az az év, amikor néhányan valóban irányt váltotok az
életetekben. Azért váltotok irányt, mert egy új intuíció azt súgja: "Rendben
van!" Mindezekkel kapcsolatban azt kérdezem tőletek: hogyan boldogultok eddig?
Majd újra beszélünk az ilyen dolgokról, amik - mondjuk úgy - ott vannak
számotokra a Mezőben.
És ez így van.
Kryon
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Buzás Bence |