A szabad választás átkalibrálása
Dallas, Texas - 2012. március 3.
( Forrás:
http://www.kryon.com/k_channel12_Dallas.html )
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a
Mágneses Szolgálattól!
A találkozásaink alkalmával megjelenő emberek
többsége öreg lélek. Ez előre látható volt. Két évtizeddel ezelőtt,
amikor a partnerem elkezdett közvetíteni, a találkozókon kíváncsi
lelkek jelentek meg. Azóta fejlődés történt. Az öreg lélek
komolysága az, ami elhozza egy ilyen helyre, egy ilyen terembe, ahol
új dolgokat hall, vagy olvas. A Szellem reagál azokra a
potenciálokra, amelyek a fátyolnak ezen az oldalán megjelennek és
újra elmondom, nekünk nincs óránk. Az olvasót ugyanúgy látjuk, ahogy
titeket ma itt a székeken. A lehetőségeket úgy látjuk, mint
realitást. Az a valóság, amit mi most látunk, az érte el, hogy ezt
az oldalt olvasod, papíron, vagy egy elektronikus eszközön. Mindez
számunkra úgy tűnik, mintha ugyanabban az időkeretben lenne, ahogy
néhányan ezt tapasztaljátok a közvetítés során, amint hallgattok
bennünket. A ti jövőtök tehát, nekünk most van.
A mi realitásunkban mi nem látunk empirikus
szabályokat, ehelyett látjuk a létezés potenciáljait. Hogy úgy
mondjam, mi tudjuk kik vagytok, ti, akik hallgatjátok, vagy
olvassátok ezt az anyagot, vagy itt ültök a székeken. Azt
gondoljátok, hogy tudjátok hányan vagytok itt, de valójában nem
tudjátok mit jelent az "itt", mert sokkal többen vagytok, mint azt
gondoljátok. Vajon ez az itt magába foglalja a jövőt? Vajon
beletartoznak a következő generációk? Tudjátok bárki, aki hallgat
bennünket, vagy olvassa ezeket a sorokat, történjen az bármikor,
ennek a potenciálja nekünk a mostban létezik.
Azt szeretnénk folytatni, amit reggel abbahagytunk
(a szeminárium során), folytatni az üzenetet az új energiáról a
bolygón. Fele útján jártok annak a 36 éves összehangolás ablaknak,
amit mi Galaktikus Együttállásnak hívnánk. Ez az év, a 2012, ezért
ennek az összehangolásnak a közepén áll és az év, amikor az energia
váltani kezd és az energetikai magokat kezditek elültetni és ez
fogja változtatni a bolygót, innen kezdve, tovább.
Ennek ez a módja, de lassúbb lesz, mint ahogy
szeretnétek. A változás azért ilyen lassú, mert az emberi lények
generációi örökbe kapják, amit ti új tudatosságnak neveznétek. Ez
úgyszintén lehetővé válik azoknak is, akik még a régi energiában
születtek, hogy kileheljék azt a régi energiát és megjelenjenek egy
új inkarnációban vagy megnyilvánulásban, ahogy azt ti neveznétek
(egy élet a Földön). Számunkra ezért, a halál egyszerűen az életbe
való megújhodás. Ha számodra ennek nincs semmi értelme, akkor csak
azt mondom neked, amit a társam szokott mondani, vagy kellene, hogy
mondjon folyamatosan: A régi energia nehezen múlik ki!
Sok ember van, akinek majd át kell menni a halál
kapuján ahhoz, hogy újjászülessen egy új energiában, hogy elvégezze
azokat a dolgokat, amiért idejött. Nos, az öreg lélek felkészült és
készen áll a tudatváltásra, hogy akár a halálon keresztül jusson el
oda, sokkal inkább, mint bárki más a bolygón. Ez egyszerűen azt
jelenti, hogy el kell telni egy időnek ahhoz, hogy lássátok azokat a
dolgokat, amiről beszélünk és az öreg lelkek sokkal többször
keresztülmentek ezen, mint bármely másik ember. De amint
megtörténnek ezek a generációs váltások, kezditek majd látni, hogy a
változás csírái kezdenek majd egy emberöltőnél rövidebb idő alatt
megmutatkozni. Nos, erről beszélünk ma és ezt nevezzük majd a Szabad
választás átkalibrálásának.
Megállunk egy pillanatra. Adományozás történik,
éppen ebben a pillanatban, nem számít mi a tanítás, nem számítanak a
szavak. Idehallgass kedves olvasó: én tudom, hogy ki vagy. Itt egy
adomány most számodra. Mielőtt felkelnél a székről, ahol most ülsz,
egészen más lehetsz. Ez azért lehetséges, mert egy olyan energiát
fogadsz magadba, amelyet mi közvetítünk - nem számit, mit gondolsz,
éppen most hány óra és éppen most hol vagy - a DNS-ednek leginkább
kvantum jellegű információi közé, a lelked mintázatába. Maga a
Felsőbb-Éned Akashája és a lélek-energiád is közreműködik. Ez egy
olyan ébredés, ami kitart a hátralévő életedben, csak azért, mert ma
meghozol egy döntést. Hát, ilyen mélyreható a szabad választás az
ember számára.
Az ember gyorsan alakul. Nézz csak a
történelmetekre! Nézd csak, mi mindent tettetek ebben az utóbbi
néhány évben. Kormányzatok buktak meg, amelyek nem voltak
helyénvalók. Pénzügyi intézmények omlottak össze, amelyek nem voltak
helyénvalók. És mégis azt kérdezitek: "Hol van a változás?"
Ott van mindenhol körülöttetek kedveseim, csak lassú és nem az
utolsó hetekben zajlott le. Légy hát türelmes és hagyd, hogy a
változás kereke a saját ütemében forogjon.
A szabad választás nem olyan egyszerű
A szabad választás úgy tűnik, egyszerű szemlélet.
A szabad választás egy emberi lény számára azt jelenti, hogy szabad
akaratod van, hogy bármit válassz, amit csak akarsz. Ez azonban
egyáltalán nem így van. Csak olyan dolgokat tudsz választani, amit
fel tudsz fogni, vagy amiről azt gondolod, hogy meg tudod
változtatni. Nem tudsz olyan dolgokat választani, amelyek nem
jelennek meg számodra, mint választható dolgok. Például, a
patkányoknak a labirintusban szabad választásuk van. Bárhová
mehetnek, ahová csak akarnak. De az a választás soha sem jelenik meg
egy patkánynak, hogy eltávolítsa a mátrixot. Nem része a tudatának,
illetve a valóságának, mert azok ott, előtte szilárd falak, amelyek
a labirintust jelentik. Így, egyszerűen csak azzal próbálkozik, hogy
jó irányt válasszon a falak között és hogy megoldja az előtte álló
rejtvényt.
Az embereknek az a felfogásuk, hogy dimenziókban
élnek, mintha csak például fekete-fehérben élnének, a színek
helyett. Azt mondhatnátok: az embereknek mindig fekete-fehérben volt
a szabad választásuk, még nincsenek tudatában a színeknek. Így, ha
nem ismered a színeket, nem fogsz pirosat, kéket, vagy zöldet
választani. Érted? Most, képzeld el egy pillanatra, mintha a színek
lennének a többdimenziós valóság. Ezért az emberi lény (habár szabad
választása van), mégsem tud felfogni olyan dolgokat, amit nem tud
elgondolni. Így, nem fog színt választani, mert azt sem tudja, hogy
létezik. Nos kedveseim, ez az, ami változik. Kezdtek majd olyan
fogalmakat megismerni, amelyek soha nem voltak fogalmak. Készüljetek
a színekre!
Felsorolom nektek, mire számítsatok és lesznek
köztetek, akik majd gyorsan észlelni fogják ezeket a dolgokat, mások
meg egy ideig még nem. Kaptok tőlem egy áttekintést, időpontok
nélkül. Úgyhogy, amikor megkérdezitek: "Nos, Kryon, mikor fognak
ezek a dolgok megtörténni?" Azt fogom mondani: "Igen". Ó
kedveseim, meg fognak történni, mert mi látjuk mindnek a
potenciálját, ahogy történnek, ami azt jelenti, hogy ott látjuk már
a ti megnyilvánulásotokat.
Spiritualitás
Az első: A spiritualitás. A spirituális jellegű
rendszerek a bolygótokon kezdenek változni. Ez nem azt akarja
jelenteni, hogy némelyik majd eltűnik. Egyszerűen csak változni
fognak. Némelyek, a legnagyobb spirituális rendszerek közül,
amelyeket ti a bolygó vallási rendszereinek neveztek, váltanak. A
váltás a külső tekintélytől a belső tekintély felé fog történni. Ez
végül az imádatnak egy más módja lesz, lassan megváltoztatva a
szabályokat, miközben az alapvető tantételek ugyanazok maradnak.
A Krisztus tanítása mindig is az volt, hogy találd
meg Istent, belül. A tanítás világos volt. A csodák precedensei arra
szolgáltak, hogy megmutassák, mire képes az ember, nem arra, hogy
egy embert úgy imádjanak, mint Istent. Tehát, ha ezt megemésztitek,
a Krisztus tanításai maradhatnak a Krisztus tanításai. Ez egyszerűen
az értelmezést változtatja meg.
A közel-keleti nagy próféták tanításai (minden
összefügg mindennel) az egységről és a szeretetről szólnak. Tehát,
ha egyszer a szent szövegek új értelmezést nyernek, egy új
bölcsesség által, az ember változik, nem a próféták szavai.
Lényegében, a próféták isteni ihletettsége még inkább láthatóvá
válik, bölcsességük pedig még mélyebb értelmű lesz.
Hamarosan elveszítitek a pápát. Nekem nincs órám.
A hamarosan számunkra, nektek bármit jelenthet. Aki majd a helyére
áll, meglepetést okozhat, mert ez a konkrét szervezet túlélési
módban fog működni abban az időben. Más szóval, egyre kevesebben
érdeklődnek a papi hivatás iránt. Egyre kevesebb fiatal érdeklődik a
szervezet iránt és az új pápának változtatásokat kell tenni, hogy
életben tartsa az egyházát. Ez azt jelenti, hogy a szervezete
fennmarad, de sokkal modernebb formában, ami valójában
mindannyitokra igaz egy új energiában. Ez nem az egyház bukása.
Inkább a belső istenség átkalibrálása, ami majd összhangban lesz egy
új formájú imádattal. Ez egy mindenki számára nyerő helyzet. Az új
pápára nehéz idők várnak, mert a régi gárda még ott lesz. Akár még
egy merényletet is megkísérelhetnek, mert a régi energia nehezen
múlik ki. Ez az első dolog. Figyeljetek rá. A változás abban van,
ahogyan a spirituális rendszerek működnek. A spirituális rendszerek
olyan irányba rendeződnek, hogy sokkal inkább egy keményebb
igazsággal lesznek összhangban, ami inkább az emberektől származik,
mint a prófétáktól.
A dráma
A második: Mindannak ellenére, hogy azt tartjátok,
ilyen az emberi természet, az emberi lények kezdenek majd másképpen
reagálni a drámákra. Pillanatnyilag, a dráma vonzó. Láthatjátok a
média utolsó reality próbálkozásait, való világ programokat
sugározva, hogy figyelhessétek a drámát, mintha otthon nem lenne
belőle elég. Szeretném, ha figyelnétek ezt a váltást, mert az majd
megmutatja, hogy az alapvető emberi természetben történik váltás.
Végül, ezek a mostani dolgok egyáltalán nem lesznek vonzóak.
Egyáltalán! Eljön majd az idő, amikor visszatekintesz és arra
gondolsz, mennyire figyelted ezt a bizonyos fajta szórakozást és azt
mondod majd: "Mennyire primitív dolgok voltak!" Hát, ez fog
változni.
Ez abban jelent váltást, amit az emberi lények
látni szeretnének, amikor szórakozásról van szó. Abban jelent
változást, amit szeretnének megtapasztalni életükben és
szabadidejükben. Sokkal inkább olyan dolgok motiválják majd az
embert, amelyek megnyugtatják a lelkét, a drámák helyett, amelyek
felkavarják. Nem olyan dolgok táplálják többé, amilyenekhez a régi
energiában hozzászokott. Vajon hogy tetszik, ha az 50-es években
készített tévéműsort nézel? Kopottnak és nevetségesnek tűnik az
ártatlansága? Igen, az és ez azért van így, mert azóta megváltozott
a valóságod. Ugyanígy, jön majd egy aktuális változás, hogy az
emberi lény miként reagál a drámára.
Nem fognak már annyira érdekelni a drámai dolgok,
inkább majd azok érdekelnek, amelyek ismeretterjesztők és
szívmelengetők. Ez közeledik. Tudom, néhányan majd azt mondják:
"Kétlem, mert az ember csak ember." Sokan pedig majd úgy
érvelnek: "Nos, Kryon, az emberiség legnagyobb része - te mondtad
- nem öreg lélek. Így ők nem fognak velünk együtt változni. Hogy tud
majd a legtöbb ember mégis váltani?" Elmondom, vannak dolgok,
amelyek világméretűek és lesznek olyan dolgok, amelyek csak öreg
lélek méretűek. Látni fogjátok. De a magok nálatok lettek elsőként
elpalántálva. Mit érzel hát és mit teszel azzal, ami végül látható
lesz az egész népességnél. Öreg lélek, vajon mit érzel most, azzal
kapcsolatban, ami a tévében megy? Te már tiltakozol! Te már látod a
barbárságot. Te már látod azokat, akik nem tisztességesek az
újságírásukban és ijesztgetni akarnak ahelyett, hogy informálnának.
Ez fog változni. Ti fogjátok megkövetelni.
Így gondolj erre: Az öreg lelkek azok a magvetők,
akik elültetnek egy olyan energiát, ami növekszik és hozzájárul,
hogy új magok teremjenek. Végül, még a fiatal lelkek is lehetőséget
kapnak erre a mag-örökségre és ez szolgáltatja a Földnek az új
energiákat. Ez volt a kettes.
Hosszabb lesz az élet, de...
Itt egy dolog, ami visszapillantás. Újra és újra
felhozzuk, mert az emberek nem hiszik el. Vannak, akik attól félnek,
ha tovább fogtok élni, túlnépesedés lesz. Láttátok, hogy mi történt
eddig és a matematikában a mértani sorozat örök érvényű, nem tudsz
változtatni rajta. És ha megnézed a Föld népességét, hogy mennyivel
változott az elmúlt két évtized alatt, számodra ez félelmetes. Mi
fogja megállítani ezt az emelkedést?
A válasz egyszerű, de a gondolkodás
megváltoztatására van szükség. A válasz, egy olyan civilizáció a
bolygón, amelyik tisztában van a túlélésnek egy új forgatókönyvével.
Az alapvető népesség, akiknek azt mondták, hogy legyen minél több
gyerekük, hogy növekedjen az emberi faj (régi túlélés), helyett el
kell kezdeni megérteni egy új forgatókönyv logikáját. A túlélési
forgatókönyv alapvető megváltoztatásával, elkezd beszivárogni a régi
korok Akasha bölcsessége. Nem minden egyes nő fog úgy gondolkodni,
hogy: "Mindjárt lejár az időm" inkább azt mondja: "Anya
voltam 14 életen át, sorjában. Most ezt kihagyom". Ez egy olyan
nő, aki megérti, hogy semmi veszteség, vagy vétek nincs ebben és
valójában érzi, hogy az új túlélési jellemző az, hogy a családja
kicsi maradjon, vagy ne is legyen! És, ahogy azt már korábban is
elmondtuk, még azok is, akik jelenleg nincsenek tisztában a
népességszabályozással, rájönnek majd, hogy mitől születnek a
gyerekek. (Kryon humor)
Az oktatás és a gyógyítás része lesz az új
Afrikának és végül a nulla népességnövekedés is, ahogy jelenleg
némelyik fejlett országban. Még azok is, akik jelenleg kötődnek
valamelyik spirituális doktrínához, az ember születésével
kapcsolatban, meg fogják azt változtatni (csak figyeljetek). Akkor
ők is szabadon dönthetnek majd, ami még a vallásszervezetek
intézményeiben is helyénvaló. Látjátok, a dolgok úgy fognak
változni, ahogy majd a józanész diktálja. "Talán segítek a
bolygónak azzal, ha nem lesz gyerekem, vagy talán csak egy" És
akkor a nyilvánvaló: "Talán gazdaságilag jobban és bölcsebben
tudok élni egy gyerekkel. És ez neki is segít!" Figyeljetek
ezekre a változásokra. Azoknak közületek, akik ragaszkodnak a
vallási hagyományokhoz és azt mondják ez teljességgel lehetetlen,
nekik küldöm az újonnan érkező pápát (Kryon mosoly). Azokat, akik
úgy érzik, a kontroll nélküli gyermeknemzés elkerülhetetlen, arra
bátorítom, hogy nézzék meg a statisztikát, amit eddig nem láttak,
vagy nem törődtek azzal, hogy megnézzék. Arról, amit a fejlett
országok már megvalósítottak, saját magukon, minden utasítás nélkül.
Ez már most is történik. Ez volt a hármas.
Az energia (ismét)
A bolygó természeti kincsei végesek és nem fogják
támogatni annak a folytatását, amit eddig csináltatok. Elmondtuk ezt
már nektek egy évtizede. Figyeljétek csak a tudomány és a
befektetések fokozódását az elektromosság előállítására szolgáló
alternatív módozatok iránt (végre). Figyeljétek csak, éppen azokat a
cégeket, amelyeknek a legtöbb veszteni valójuk van, lévén ők azok,
akik befektettek. A gondolkodás változása a küszöbön áll. Így kezd
teljesen megvalósulni. A fizikai erőforrások helyett, Gaiától olyan
dolgokat kaphattok, ami energia. És már megint a geotermikus
energiáról, az árapály- és a szélenergiáról beszélünk. És ismét óva
intünk benneteket a túlbonyolítástól. Mert a technológia korában élő
ember egyik sajátossága, hogy az egyszerű dolgokat túlbonyolítja.
Nézd csak a nukleáris energiát - a leginkább túlbonyolított és
legdrágább gőzgép, ami létezik!
A pillanatnyi elképzelésetek, hogy energiát
nyerjetek az árapályból és a hullámzásból, nem kell, hogy műszaki
csoda legyen. Gondolj csak egy vízkerékre a mólón, ahol hullámok
vannak. Ez majd mindkét irányba energiát termel, (a hullámok jönnek
és mennek) hozzákötve egy generátorhoz, a szomszédok tucatjait el
tudja látni energiával, no nem egész városokat... Gondolkodj
egyszerűen és decentralizáld a berendezéseket. Ugyanez vonatkozik a
szélre és a geotermikus energiára. Összefüggő házak csoportjára
tervezd a berendezést. Nem lesz meghibásodás a hálózatban, ha nincs
hálózat. Ez az út a jövőbe. És egyre inkább késztetve leszel, hogy
megcsináld, előbb vagy utóbb. És ha magad csinálod, nem is kerül
olyan sokba.
A víz
Elmondtuk már nektek, hogy az egyik legnagyobb
természeti kincs a bolygón, ami változni fog és megváltozni és csupa
rejtély lesz számotokra, a friss víz. A víz lesz majd a második
arany, kedveseim. Úgyhogy, adtunk is néhány tanácsot és példát és
most újra érvelünk: Megelőzve a lehetőséget, hogy kifogytok belőle,
tanuljátok meg, hogyan sótlanítsátok, valós időben, melegítés
nélkül. Megvan a módszer, kivitelezhető és van, akinek ott van a
laborjában. Ez a módszer olcsó friss vizet jelent majd a bolygó
számára.
A hozzáállás kezd majd megváltozni. Lassan
kezditek majd látni. És az egyedüli dolog, ami ennek az útjában áll,
azok a cégek, ahol sok pénz van és akik még a régi rendszerhez
tartoznak. Ez úgyszintén elkezd változni. Mert a nagy pénz mindig
oda kívánkozik, amiről tudja, hogy közeledik, de ő akarja
megteremteni azt, ami közeledik, abban a keretrendszerben, ami ott
van neki a "polcon". És ami ott van a polcon, az az olaj, a szén, a
duzzasztógátak és a nem megújuló energiaforrások használata. Nem sok
minden változott az elmúlt 100 évben, ugye? Most tanúi lesztek
annak, ahogy a szabad választás megváltozik. Tanúi lesztek az
üléstermekben hozott, olyan döntéseknek, amelyektől két generációval
ezelőtt égnek állt volna a hajatok. És most, "a legrosszabb dolog,
amit tehetnek", egyben "a legjobb dolog, amit tehetnek". Hát ez a
szabad választás fogalmának a megváltozása kedveseim. Amikor majd a
holnap gondolkodói olyan opciókat találnak, amelyek azelőtt soha nem
voltak opciók, hát az egy váltás. Ez volt a négyes.
A tisztesség, ami meglepő lehet...
Az ötös: Lesznek majd olyanok, akik úgy gondolják,
hogy lehetetlen a tisztességet és a fair playt keresni minden
dologban. Mások meg, nem érik majd be egyszerűen a fennálló
állapottal. Látva a dolgokat, azt mondják majd: "Nos, én úgy
gondolom, ez lehetne jobb is. Szét fogok nézni és keresek valamit,
amiben több tisztesség van és fair play." Persze, lesznek
olyanok is, akik azt mondják: "Nézd, az intézményeknél van minden
kártyalap és neked úgy kell táncolni, ahogy ők fütyülnek. Ha azt
akarod, hogy legyen egészségbiztosításod, vagy hitelt szeretnél
kapni a banktól, hogy lakást vegyél, jobb, ha azt teszed, amit
mondanak." Jó híreim vannak számotokra. Még ez is változni fog.
"Mit tehetünk?" kérdezhetitek: "Minden
hatalom az ő kezükben van!" A múltban nem tehettél semmit. Most
viszont, elmondom, mik a potenciálok. Kimászol majd a labirintusból,
magad mögött hagyod a falakat és azt mondod: "Nos, akkor indítok
egy saját létesítményt." És lesznek, akik megteszik. A
tisztességen alapuló új létesítmények pedig el fogják söpörni a régi
energiát. Más szavakkal, lesznek olyanok, akik most fiatalok és
elindítanak egy új bankrendszert, egy új egészségügyet és egy új
biztosítási rendszert. És amikor majd látjátok ezeket a
tervezeteket, azt mondjátok: "Miért nem gondoltunk mi is erre?"
Találkoztál-e már olyan újítással vagy
találmánnyal az elmúlt évtizedben, amihez arra volt szükség, hogy
kilépj a skatulyából és ne a régi valóság szerint gondolkodj?
Bizony, hogy találkoztál. Nem tudom megmondani mi közeleg, mert még
nem jelent meg a gondolataitokban. De a potenciálok erőteljesen
látszanak. Hadd mondjak erre egy példát. Tegyük fel, hogy 20 évvel
ezelőtt megjósoltad volna, hogy lesz majd valami, amit internetnek
hívnak, egy olyan berendezés, aminek igazán még a technológiáját sem
birtokoltátok, még elképzelni sem tudtátok. Egész könyvtárak,
könyvekkel teli épületek, egy világméretű enciklopédia lesz elérhető
számodra, mindennel, ami tudható és képes leszel azonnal fellapozni!
És nem csak ez, de a fellapozás egy filléredbe sem kerül!
Felhívhatod a barátaidat és láthatod őket egy képernyőn és egy
filléredbe sem kerül! Nem számít, meddig veszed igénybe ezt a
szolgáltatást és milyen mélységbe merülsz el benne, maga a
szolgáltatás majd ingyenes lesz.
Nos, bárki hallotta volna ezt akkor, valószínű,
azt mondta volna: "Még ha el is tudnánk hinni a technológiai
részét, amiről úgy gondoljuk lehetetlen, valamennyit mindenért
fizetni kell. Kell, hogy legyen valami díj, vagy hasonló. Különben
mi volna benne az üzlet?" A válasz pedig a következő: Az új
találmányok új szemléletmódot hoznak az üzleti életben is. Ti nem
tudjátok, hogy mit nem tudtok, ne döntsétek hát el előre, hogy mit
gondoltok, mi az, ami közeleg, gondolva mindezt egy régi energiájú
világra alapozva.
Az elképzelhetetlen... A politika, összefoglaló
Az emberek elkezdik majd keresni a tisztességet és
a fair play-t olyan területeken is, ahol soha nem is vártad volna. A
múlt héten ezt már elmondtam, így ez egy visszapillantás. Eljön majd
az idő, amikor majd a politikától megkövetelitek a tisztességet és a
fair play-t. Úgy hogy, amikor majd a jelöltek különböző dolgokat
kezdenek kiabálni egymásra, te csak hátat fordítasz nekik és nem
kapnak egyetlen szavazatot sem. Ebből majd elég gyorsan levonják a
tanulságot, nem gondoljátok? Ehhez mit szóltok?
Hadd ismertessek veletek egy másik potenciált.
Ennek a konkrét jellemzőnek a mintáját ez az ország állítja majd be,
ahol éppen most beszélek (USA). Nekem nincs órám, de figyeljétek a
fiatalokat, ahogy ezt majd beindítják. És megteszik, mert ők a
holnap választópolgárai és ők már nem akarják a mostani energiákat.
Néhányuknak már olyan visszataszító ez az energia, hogy fel sem
iratkoznak a szavazólistára. Látni fogjátok ezt hamarosan. Ez volt
az ötös számú.
A hírek
A hatos. Rövid leszek. Figyeljétek, hogy változnak
a hírek. Változniuk kell. Amint a média felfogja, hogy az emberek
TV-nézési szokásai változnak, ők is kezdik majd változtatni a
kínálatot, amit nektek nyújtanak. Végül olyan valami alakul ki, amit
majd "Jó hírek" csatornának hívnak és ez valóban vonzó lesz. Mert
valóságos lesz és ellensúlyozza majd a drámát, ami ma az attrakció.
Ez lesz az, amit a családok esténként látni akarnak majd. Olyan
valami lesz ez, ahol majd az esemény teljes képét bemutatják és nem
csak a drámai részeket. Hallhatjátok majd, mi történik a bolygón,
amit most senki nem mond el nektek. És amikor ez megtörténik,
(nekünk nincs óránk kedveseim) az keményen felveszi a versenyt a
drámával. Folyamatosan mondogatom ezt nektek. Maga az emberi
természet kezd színessé válni, a fekete-fehér helyett. Figyeljetek
csak. És ez volt a hatos.
Előrejelzések
Van még kettő. Nemrég adtunk nektek egy
jövendölést. Most megismételjük. Zajlik jelenleg valami a bolygón,
ami térdre fogja kényszeríteni a nagy gyógyszeripart. Hasonlóképpen
ahhoz, ami a dohányiparral történt, ahol ráébredtek a tisztesség
hiányára, nagy riadalom volt és felháborodás. Olyan iparág volt ez,
ami tudatosan függővé tette a fiatalokat, halált okozott és ez
napvilágra került. És nem is tartott olyan sokáig, ugye? Mi is
említettük, nem is olyan régen és most megismétlem: Amikor látod,
hogy az egész iparág, pénzügyi okokból, hajlandó betegen tartani az
embereket, a haszonért, annak össze kell omlani. Inkább előbb, mint
utóbb. Látni fogjátok az előjeleit hamarosan.
És azt is látni fogjátok, hogy az emberi lények
másképpen tekintenek majd az egészségükre. Vajon tudjátok, mi az
igazi válasz a hosszú távú egészségmegőrzésre? Nem csak ebben az
országban, de az egész Földön. Adok nektek egy jó tanácsot. Ne
betegedjetek meg! És ez, kedves emberi lények, amiről majd most
szólok, küszöbön áll. Közeleg a test megértése, olyan módon, ahogy
azt sohasem értettétek azelőtt. A DNS-ed úgy lett felépítve, hogy
regenerálódjon és többszáz évig tartson. Most éppen egy pillanatig
vagy itt és meghalsz. A kutatások folynak. Itt a megnövekedett
életkor kezdete. Az emberek olyan dolgok után fognak kutatni,
amelyek természetesek és olyan folyamatok után, amelyek mindig is
léteztek és erre éppen a gyógyszeripar bukásával nyílik meg a
lehetőség. És csodálkozni fogtok, vajon miért nem tudtátok ezt
előbb, visszatekintve összerezzentek, akár csak ma is, ha megnézitek
az ötvenes évek hirdetéseit - ahogy az orvos mosolyogva kínál egy
bizonyos fajta cigarettát.
Nekem nincs órám kedveseim. Nem tudom megmondani,
hogy mikor lesz. Csak azt tudom garantálni, hogy meg fog történni.
Meg kell, hogy történjen. Az új energiában nem létezhetnek ilyen
nagy rendszerek, ahol nincs tisztesség. Ezt értitek? Aztán lesznek,
akik majd azt mondják: "Remélem, ez megtörténik, amíg itt vagyok".
Ó, így lesz. Talán nem az leszel, aki most vagy, de itt leszel, öreg
lélek, hogy lásd (Kryon mosolyog). És ez volt a hetes számú.
A háború vége
Az utolsó a legjobb. Az emberek, ezen a bolygón,
évezredeken át háborúztak egymással. Ha szemügyre veszed az okokat,
gyorsan rájössz, hogy egyetlen jó okuk sem volt rá - földterület,
erőforrások, kapzsiság. Ezek nem okok. Ez a régi energia leírása.
Ezek nem okok. Ok, talán lehetne a védekezés egy agresszor ellen. De
mi van akkor, ha már nem létezik agresszori tudat?
Amikor megjelentem társam életében, több mint 20
évvel ezelőtt, mondtam neki bizalmasan, hogy az első üzenetek,
amelyeket kapni fog, hihetetlenek lesznek és majd nevetnek rajta.
Elmondtuk neki, hogy az emberi természet és maga a tudatosság fog
változni és hogy a béke magjai el lesznek ültetve, illetve eljön
majd az idő, amikor már nem lesz háború. Valóban nagy volt a
nevetés, mert az emberek megvizsgálták a történelmet és csak olyan
mintázatokat láttak, amelyek kizárólagosan egyetlen energián
alapultak, az emberi természeten. "Lehetetlen! Háborúnak mindig
kell lenni. Mindig is volt. Következésképpen, mindig is lesz."
Hát, ez vagy te, egy skatulyában, benne egy fekete-fehér
potenciállal, ahol csak a feketét és a fehéret vagy képes látni
abból, ami van, a feketét és a fehéret abból, ami mindig is volt.
Elképzelésetek sincs a színek árnyalatairól, amelyek ott vannak a
tudatodban és Isten szeretetének szépségéről.
Észak-Korea a változás szélén áll, ahogy mi azt
mondtuk is, hogy esély van rá. Mi tette ezt szükségessé? A régi
energia halála. És szeretném, ha figyelnétek, ahogy ez történik. A
fiatal vezető tanácsadói mindent elkövetnek, hogy visszahúzzák a
régi energiába. Az ő szabad választása már egészen más lesz, mint az
apjáé volt, mert ő már nem fekete-fehérben lát. Figyeljétek ezeket a
dolgokat. Tovább fog tartani, mint szeretnétek, de ez már a kezdet
kezdete.
Egy frissen egyesített Dél-Amerikának lesztek a
szemtanúi, inkább előbb, mint utóbb, annak köszönhetően, ami esetleg
Venezuelában bekövetkezik az idén. Látni fogjátok majd Iránt
változni. Időpontjaink nincsenek. Ezek a potenciálok és a szabad
választással lehet őket változtatni. Ezek nem próféciák.
Valóságváltás ez kedveseim, a nyolcas számból tehát az arra való
hajlandóság lesz, hogy ne legyen újra háború. Így akarják majd az
emberek. Így akarják majd a kormányok. Van egy bölcsesség-tényező,
ami kezd majd terjedni a bolygón és ami sokkal lenyűgözőbb, mint
ahogy azt lehetségesnek tartjátok. Mert amikor megnézel ma egy
kormányzatot, mire gondolsz? Azt látod, hogy rosszul működik és van
egy alaptétel, ami azt mondja, minél több a bába, annál kevesebb
esélye van a gyereknek. Minden a legkisebb közös nevezőn alapul. És
elmondom, hogy még ezek a dolgok is régi energia-fogalmakká válnak
majd. Ehelyett, majd a bölcsességre figyeltek és ez lesz az igazi
csúcslehetőség.
Nekem nincs órám. Nem tudom megmondani, mikor.
Csak azt tudom elmondani, hogy folyamatban van és hogy ott lesznek a
csírái, hogy felfigyeljetek rá hamarosan, én pedig éppen most
bemutattam nektek mindezt, nyolc kategóriában.
Vannak, akik azt mondják majd: "Nos, Kryon,
most sokkal több előrejelzést adtál, mint szoktál." El akarom
mondani nektek kedveseim, hogy mi történik. Nem jövendölök semmit.
Csak azt mondom el, ami már ott van a valóságotok
potenciál-levesében. Amit az emberek tesznek ezen a bolygón, mert
te, aki hitelt adsz ennek a közvetítésnek, neked már megkönnyebbülve
kellene felsóhajtanod: "Csak idő kérdése."
Újra csak távozni készülök, de előbb még itt egy
figyelmeztetés. Ti, akik a magokat palántáljátok, 18 évetek van,
hogy palántáljátok ezeket az új magokat. Minél előbb megteszitek,
annál előbb fognak növekedni. A te szereped, hogy magasabb
tudatossággal rendelkezz, akkor is, amikor otthon vagy és akkor is,
amikor a munkahelyen és, hogy megmutass azoknak ott körülötted
mindent, amit csak tudsz, a bölcsességed által. Mutasd meg nekik
Isten szeretetét az életedben azzal, hogy úgy kezeled őket, mint
saját magadat - lassú legyél a haragra és gyors a megbocsájtásra.
Nyújts vigaszt a körülötted lévőknek, hozz létre egy buborékot magad
körül, a béke szigetét, ami olyan kívánatos lesz majd, hogy az
emberek majd veled akarnak lenni. Sohase ítélkezz!Ezek azok a magok,
amelyek majd megváltoztatják ennek a bolygónak a kristályrácsát, a
gyermekeid és az ő gyermekei azok, akik majd megörökölik azt, amit
te ma teszel. Ez a váltás a tudatosság változásáról szól. Ezért vagy
itt.
Ez ennek a napnak az igazsága és újra elmondom: A
dolgok egy kicsit visszafelé is mozdulhatnak, mielőtt előre
mozdulnának, de ez a dolgok rendje és mindig is ez volt. Ha megnézed
az elmúlt 50 évet, látni fogod az emberi természetben történt
hatalmas változást. Jóllehet, ez semmi, ahhoz képest, amit majd
látni fogtok.
Kryon vagyok. Huszonkét évvel ezelőtt a társam
beengedett az életébe. Én tudtam, hogy még további négy év kell
neki, hogy lendületbe jöjjön, de megtette. Tizennyolc éve annak,
hogy elkezdődött az igazítás és ekkor kezdődött a munka. Én azért
vagyok itt, amit az emberiség tett. Kryon mindig itt volt a bolygón,
de csak az utóbbi 18 évben voltak a váltásról szóló üzenetek ilyen
mélyrehatóak. A rács igazítását végző csoport 1989-ben érkezett és
2002-ben távozott és a mágneses behangolás megtörtént. És akkor az
emberi tudatosság kezdett változni, ahogy azt mondtuk is.
Ez a mi üzenetünk mára. Távozzatok más emberként,
mint ahogy idejöttetek.
És ez így van.
Kryon
Fordító - Főző Anna |