Sejtkommunikáció
Delfi egyetem, Georgia - 2014. április 12.
( Forrás:
http://www.kryon.com/cartprodimages/2014 downloads/download_Delphi_14.html
)
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Ismételten: tudom ám, hogy hol vagyok, és tisztelem mindazt, ami itt van. A hely
neve a "Bölcsesség Temploma". Tehát, amit ebben a rövidke időben csinálni
szeretnénk az az, hogy olyan fajta bölcsességet hozunk el a számotokra, amit
kértetek. Ebben az új energiában minden egyes öreg lélek elkezd kérdezni erről. A téma címe - mivel az emberek szeretnek címet adni mindennek - legyen "test
kommunikáció". Még mielőtt elkezdenénk, elmondom nektek, hogy ez a tőletek a
sejtszerkezetetek irányába szóló kommunikációról szól, nem pedig fordítva - az
egy másik közvetítés. Kétfajta kommunikáció létezik, az pedig nem egyirányú.
Most rólatok és a testetekről fogunk beszélni. Kedves emberi lény, még mielőtt
elkezdjük, szükséges áttekinteni azokat a gátakat, amik az érkező megértés
útjában állnak. Csupán egyetlen valósággal rendelkeztek - azzal, amin emberi lényként osztoztok.
Még a társammal is osztoztok rajta: egy lineáris világban éltek. Bizonyos módon
tapasztaljátok meg a dolgokat, és hozzászoktatok egy módhoz, ahogyan az emberi
lét működik. Az emberi pszichológia, mindazok a dolgok, amiket tesztek: a
hajlamok, a tetteitek, az érzelmeitek, a dolgok mögötti okok, teljesítmények,
ítélkezések. Mindezekből alakul ki azon érzékelésetek, hogy hogyan is működnek a
dolgok. Az nem az intelligenciátokra vonatkozó vád, amikor azt mondom, hogy ezt
természetes módon kivetítitek minden másra körülöttetek! Akár Istenről, vagy
egyszerűen a valóság érzékeléséről van szó egy többdimenziós állapotban, csak
azt vagytok képesek használni, amit tudtok. Ez egy elfogultság. Vannak bizonyos
módjai az emberi létnek, mégpedig hogy a dolgokat kemény munkával és ismétléssel
kell megvalósítanotok, aztán pedig ezt alkalmazzátok mindenre. Léteznek bizonyos
módjai, hogy hogyan működtök az emberi létben. A kapcsolatotok más emberekkel,
az adok-kapok viszonya. Minden másra ezeket a módokat alkalmazzátok. Elmondtuk
nektek korábban, hogy néhány szervezett vallásotok ezt a maximumig vitte. Egy
működésképtelen Istennel rendelkeznek, olyannal, aki mérges, ítélkező és minden
olyasmi lehet, amely tulajdonságokkal az emberek rendelkeznek. Mielőtt elkezdjük
a beszélgetést, azt mondjuk nektek, hogy ezzel fel kell hagyjatok! A
beszélgetésben lehet, hogy emlékeztetünk benneteket néhány hagyományos
módszerre, aztán pedig kiegyensúlyozzuk ezt az igazsággal. Tudjátok, hogy ez
gyönyörű dolog. Ezen közvetítés feltevése az, hogy képesek vagytok beszélni a
sejtszerkezetetekhez, ahogyan azt évek óta mondjuk is. Ez nem egy nehéz dolog.
Nektek kell megkerülnötök az emberi elfogultságokat, és ez nem nehéz. Kezdjük el a beszélgetést! Egy bevezetővel kell elkezdjem, mert ez szükséges
ahhoz, hogy befejezzük azt, amiről ma beszélni fogunk. A lehető legjobban kell
meghatározzuk a tudatosságot - az emberi tudatosságot. Ez nem olyan meghatározás
lesz, amit az akadémián olvashattok. Az emberi tudatosság számos részre van
feltagolva, de mi csak kettőről fogunk beszélni. Az első az a "szuper" reakció, vagy viselkedés, amit az emberi test két része
hajt. Az első a szinaptikus agy, ami mondhatni a tapasztalatok tárháza. A
második az a többdimenziós rész, amiről úgy gondoljátok, hogy a kreativitásért,
az intuícióért és Istenért felelős. Ez az emberi lény szabad választásán
keresztül, ennek a kettőnek a keveréke. Ez annak a kettőnek az egyensúlya, ami
egy olyan emberi lényt teremt meg, aki tényleg úgy tűnik mások számára, hogy
irányítja a saját életét, és elégedett önmagával. Amikor ez valamilyen módon
kikerül az egyensúlyból, akkor fellép a működésképtelenség. Amikor egy emberi
lény csupán a szinaptikus agy tudatosságával rendelkezik, akkor nincsen jelen
benne Isten hihetősége. Akkor nem képes a teljes teremtő gondolkodásra, és olyan
elégedett, hogy aszerint működik, amit ismer. Ez jól szolgálja őket, viszont nem
működőképes a számunkra, mert ott van az Isteni rész, ami mindig jelen van. Az
mindig elérhető, és olyan sok megnövekedett tudatosságot és fényt adhatna a
számukra. De a szabad választásban, ez az, amit tesznek. Aztán ott van a másik,
és láttátok őket: "Működésképtelen new age-esek" (Kryon nevet) Lebegőknek hívnám
őket. Annyira belemerülnek az ezoterikába, hogy fogalmuk sincs az életről. A
szinaptikus agynak esélye sincsen. A logikát és a józan észt kihajítják. Az
egyetlen dolog, ami megmarad az az, amit úgy fogok hívni, hogy "hinni a
hókuszpókuszban". Láttátok őket, de tudjátok mit? Ez elfogadható a számukra. Az
emberi tudatosság egy egyensúly a szinapszis és a túlélés, valamint azon isteni
rész között, amit hordoztok. Nos, ti hol álltok ebben? Ez az, ahogyan el kell, hogy kezdjük ezt a közvetítést. Ha ma ezt hallgatjátok -
akár olyan emberek vagytok, akik ezt most ebben a pillanatban, vagy később a
székben ülve hallgatják vagy olvassák - az esélyek a következők: tudatában
vagytok az isteni részeteknek. Nos, az isteni részetek a megfoghatatlan,
rejtélyes rész, viszont ez az a rész, ami valóságos. Pont annyira valós, mint a
szinaptikus agyatok. Itt van az, amit mondani akarok. Ez nagyon, de nagyon hozzá
van kapcsolva ahhoz a képességetekhez, hogy beszéljetek a testetekkel. Ha
intellektuálisak vagytok, és csak a szinaptikus agyatokban lévő dolgokban
bíztok, akkor most meg kellene álljatok, és nem kellene folytatnotok (a
hallgatást vagy olvasást), mert nem lesz semmi foganatja annak, amit mondani
készülök nektek. Nem érdekes az, hogy ezek ennyire erősen össze vannak
kapcsolódva? Tudatában kell legyetek a belső isteniségnek, mert ez az útja
annak, hogy beszéljetek majd azzal, amit úgy neveztünk el: "Veleszületett". Évekkel ezelőtt átadtuk nektek azt az információt, hogy eljön majd a nap ezen a
bolygón, amikor az egyének egészségét igencsak más módon lehet majd lemérni,
mint manapság. A magasabb tudatosságúak látványosan hosszabb ideig élnek majd,
és nem lesz olyan orvosi mérés, ami meg tudná ezt magyarázni. Elmondtuk nektek,
hogy a tudatosság végül lehet, hogy az emberi egyensúlyt egyfajta sejti és
kémiai módon hajtja majd előre. A másik dolog, amire most támaszkodtok, ami
természetesen az étrend és a mozgás, a hátsó ülésre fog kerülni, a tudatosság
mögé. Ha mindezt elmondjuk nektek, akkor milyen következtetést fogtok ebből levonni?
Azt, hogy a dolgok változóban vannak az emberi lény számára. A konkrét
tulajdonságok, amik életben tartanak benneteket, meg fognak változni az emberi
lény számára. A testetek igényeivel kapcsolatos nagyobb tudatosság, a 3D-s
tulajdonságok révén, nagyobb egészséget fog elhozni a számotokra. De ez
önmagában nem fog segíteni nektek, hogy beszéljetek a sejtszerkezetetekhez.
Tehát ha eddig eljutottatok, és ahogy mondják: "a fedélzeten vagytok", és
őszintén ki tudjátok mondani, hogy: "Hiszem, hogy egy isteni rész lakozik
bennem", akkor folytathatjuk. A maradék információt pedig azzal az
feltételezéssel adjuk át, hogy rendelkeztek ezzel. A spirituális
beállítottságúak sokszor eljutottak erre a pontra. A spirituális
beállítottságúak tudnak a testük sejtszerkezetéről, mert annak spirituális
kiegészítője és összetevője van, egy jóindulatúság. Készen állnak az indulásra,
de amit ezt követően csinálnak, az gyakran érdekes dolog. Történelmileg az
emberi elfogultság beindul, és még azokat is érinti, akik önmagukat
megvilágosodottnak és new age-esnek hívják. Azzal indítanak, amit én az
ismételgetés és a badarság lineáris folyamatának neveznék. (Kryon nevet)
Behozzák azokat a dolgokat, amikről ők úgy döntöttek, hogy szükségesek a
sejtszerkezetükhöz való beszédhez. Miért akarnátok beszélni a
sejtszerkezetetekhez? Ez magától értetődő kellene, hogy legyen. Mi az a
paradigma, amivel felnőttetek? Történelmileg itt áll: hogy megvilágosodott
teremtményként éltek a fejetekben. Hogy minden, ami veletek történik, az a
fejetekben van. A legnagyszerűbb vers, ami valaha is megíródott, a legremekebb
zene, amit valaha is komponáltak, a legszebb festmények... mind a fejben
kezdődtek el. A test többi része az az eszköz, ami támogatja a fejeteket. A
fejetek pedig néhanapján lenéz a testre, és azt mondja: "Remélem, hogy ez a
dolog működik!" és ez egy hagyományos dolog. Aztán ez kibővül mindazon
dolgokkal, amit magatok körül láttok, azokkal, akik mindenféle betegségeket
kapnak el, vagy a megtörténő dolgokkal. A félelem elkezdődik. A félelem meg
fogja teremteni a hipochondriát - aki mindentől fél és azt hiszi, hogy mindent
elkap. Apropó, rendszerint el is kapja. Mellesleg ez az emberi test, ahogyan
megpróbálja összeegyeztetni ezt azzal, amit a fejéből hall. Egy célzást fogok átadni nektek arról, hogy mi van érkezőben. Ez az a
hagyományos gondolkodás arról, hogy nincs semmi ellenőrzésetek. Nos, eljöttetek
erre a helyre, ahol ennél már többet tudtok, hallgatjátok ezt, és készen álltok
haladni. A múltban az új korszak tele volt olyan folyamatokkal, amiknek az volt a dolguk,
hogy aztán beszélni tudjatok a sejtjeitekhez. Nincs visszajelzés a
sejtjeitektől, de ti beszéltek hozzájuk. Ezek telítve vannak a következőkkel:
ismételgetés újra meg újra és újra. Olyan folyamatok, amik az emberi lény
szerint a sejtek igényei: egy bizonyos helyre való elmenetel, egy adott
hőmérsékleten, egy adott energiában való tartózkodás, egy bizonyos irányban.
Számos alkalommal kell ezt megtennetek. Ha ezt megteszitek, akkor képesek
lesztek rávenni a testeteket, hogy figyeljen. Akkor ott lesz a lehetőségek egy
kis ablaka, hogy átadhassátok az üzeneteket. Ez hát az emberi elfogultság. Kedveseim, itt az ideje, hogy tisztázzuk ezt. Ez így nem pontos, ennek nem ez a
módja. Ez azt feltételezi, hogy a test buta, hogy az semmiről sem tud semmit.
Hogy teljes mértékben elkülönült, illetve elvált a tudatosságotoktól, mindentől,
amit tesztek - fogalma sincs semmiről. El szeretném mondani nektek az igazságot.
Ez tudományosan be lesz bizonyítva, és nem is túl sokára. A testetek sejtjei -
különösen, amit Veleszületettnek neveztek - mind rendelkeznek valamivel
általánosságban, aminek most a legelső alkalommal fogjuk megadni a nevét. Most
megadjuk ennek a nevét, a legelső alkalommal, íme: "A.S.F."-nek fogjuk
elnevezni. Itt van, hogy mit is jelent: a sejtek figyelnek. Ilyen a
felépítésetek. A bennetek lévő isteni kiegészítés a testetek minden egyes
sejtjében benne van. A sejtek, a DNS ott lévő lenyomata által megteremtett
dolgok gyűjteménye. Minden egyes sejt egy tulajdonsággal rendelkezik, és ez oly
tisztán megmutatkozik: utasításokra vár. Az egyetlen utasítás, amit meg fog
hallani az az, amit az emberi tudatosság isteni összetevőjén keresztül
közvetlenül, a tiszta szándékkal adnak át. Hallottátok ezt? Beszéljünk erről a kommunikációról egy pillanatra! Ez olyan, mintha minden egyes
sejtnek lenne egy telefonja, amit készen állna felvenni - ha ismernétek a
számát. Ha felhívnátok ezt a számot, akkor mindegyikkel egyszerre
beszélhetnétek. Mind felvenné a telefont, és hallanának titeket. Ez beépített
dolog, és nem reagál a linearitásra. A test sejtjeivel való kommunikáció
többdimenziós, de az emberi tudatosságotok is az. Része a DNS mezejének, része a
testetek Merkabájának. Elmondom nektek, hogy mit tehet meg egy intuitív ember.
Szó szerint a Merkaba mezőtökön keresztül tekinthettek rá a lelketekre, és
mondhatjátok meg, hogy vajon aktiváltátok-e bármelyik spirituális szándékot is,
vagy csak egy szerepet játszotok. Mi a tiszta szándék? Rendben, beszéljünk róla a ti módotokon! Újra ezt fogom
használni. Amikor szerelembe estek valakivel, és a két szerelmes egymás szemébe
néz, akkor egymást látják. Semmi sem fogható ehhez. Érzitek ebben Istent?
Emlékeztek rá? Érzitek benne Istent? Igen! Még csak tudatában sem vagytok ennek.
Felismeritek, hogy miért is olyan bámulatos dolog szerelmesnek lenni? Mert Isten
benne van. Felismeritek, hogy ez nem egy szinaptikus dolog. Értitek ezt, ugye?
Tulajdonképpen az agy nagyon frusztrált, amikor szerelmesek vagytok. Azt mondja:
- "Tudod, jobban kellene étkezzél!", erre ti:
- "Igen, de szerelmes vagyok."
- "Jobban kellene érvelned!"
- "Nem, mert szerelmes vagyok."
- "Miért teszed a cipődet a hűtőbe?"
- "Mert szerelmes vagyok, elfelejtettem!"
Hát ez az. Amikor ránéztek valakire, és azt mondjátok: "Szeretlek". Ez a tiszta
szándék, amikor szerelmesek vagytok. Ezt teszitek, kiöntitek a szíveteket a
másiknak, ő pedig nektek, és eggyé fonódtok. Semmi sem fogható ehhez. Nos, azt
szeretném, ha ezt a dolgot most befelé fordítanátok! Van egy olyan isteni rész
bennetek, ami szerelmes belétek, arra várva, hogy azt mondjátok neki:
"Szeretlek". Tudni fogja, hogy így is értitek. Ha nem vagytok szerelmesek, de a
másik hallani akarja és kimondjátok, hogy "szeretlek", akkor az nem ugyanaz ám.
Ti is tudjátok, hogy az nem ugyanaz a dolog, és soha nem is lesz az. Ott nincs
jelen a varázslat, nincs jelen a kapcsolat, az összefonódás... azok csupán
szavak. Tehát, ha ebben a formában gyakoroljátok azt, amiről ma beszéltünk,
akkor az nem "tiszta" és nem rendelkeztek a helyes telefonszámmal a testetek
sejtjeihez. Viszont, amikor szerelembe estek önmagatokkal, akkor olyan mértékben
tisztelitek a testeteket, hogy felismeritek: az isteni teremtés része az is, és
annak részeként ez is ti vagytok. Enélkül nem lenne megvilágosodás, tudatosság,
semmi... Jól kell, hogy működjön, és úgy is akar... úgy akar. Itt van a lehetőség.
Évekkel ezelőtt láttátok India gurujait: irányítani tudták azokat a dolgokat,
amik látszólag automatikusak a testben, ők pedig irányították ezeket.
Lelassították a szívverésüket, és rendkívüli módon le tudták lassítani a
légzésüket. Irányítani tudtak bizonyos fajta dolgokat a testükön belül, amiről
senki nem gondolta, hogy lehetséges. Testük egy olyan részéhez beszéltek, ami
figyelt és ehhez igazodott. Tudták, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Ti is
tudjátok. Tehát, ezt tudván mi a következő dolog? Éppen most adtunk át nektek
két feltételezést. Az első: az isteni részetekkel való kapcsolatba lépés egy
utat teremt meg a számotokra, majd felhívja a sejtjeiteket. A.S.F.: a sejtek
figyelnek. Arra születtek, hogy figyeljenek arra, amit akartok. Az emberi
tudatosságra várnak, hogy az utasításokat adjon nekik. Egy pillanat múlva meg is
fogjuk ezt tenni. Nos, ezt hogy csinálnátok, ha most már tudjátok, hogy ezt várják? Hogyan
lehetséges ez? Mit mondanátok? Még mindig vannak olyanok, akik azt gondolják,
hogy értik a folyamatot. Ők felébredt fénymunkások, talán még new age-esek is.
Biztosak magukban, tudják a menetét: "Itt van, hogy mit is kell csinálnotok.
Hangosan kell, hogy beszéljetek a sejtjeitekhez, és pontosan mondjátok el nekik,
hogy mit is akartok! Itt van, hogy hányszor kell ezt tegyétek: minden nap kell!"
Igaznak hangzik ez a számotokra? Néhányak számára igen! Ha így van, akkor azt
szeretném, ha felismernétek, hogy mit is csináltok! Egy lineáris emberi
tulajdonságot akartok egy olyan többdimenziós csodálatos rendszerre alkalmazni,
ami túl van mindenen, amit csak el tudtok képzelni. Ez az, amit Veleszületettnek
neveztek, és ez nem reagál az ismételgetésre. Beszéljünk még egy kicsit a
Veleszületettről! Készen álltok egy olyan rendszerrel beszélni, amely korábban
sohasem hallott titeket? Nem igazán, nem így. Fénymunkás, új energia van jelen a
bolygón. Öreg lélek, hallgass ide! Az eszközkészleted kiterjedőben van, ezért
hallgatod ezt! Képes vagy rá! Nem adnék nektek olyasmit, amit nem tudtok
megcsinálni. Kapcsolatba léphettek a sejtjeitekkel! El akarom mondani nektek,
hogy azok reagálni fognak rá. Egy pillanat múlva meg is adom nektek az információt. Azt szeretném, ha
rátekintenétek erre a linearitásra. Most közületek mindenki tekintsen rá a
legjobb barátjára! Kell legyen legjobb barátotok. Talán ő a társatok az életben,
talán nem. Valaki, akivel leülhettek és beszélgethettek, szabályok nélkül.
Bármit mondhattok, amit csak akartok. Kiönthetitek neki a szíveteket, és
figyelni fog. Ő ugyanezt tehetné veletek, ilyen hát a legjobb barát. Szeretnék
kérdezni tőletek valamit. Mondjuk van ilyen legjobb barátotok, és három napig
vele lesztek. Az első nap a fenti dolgot teszitek. A következő reggel felkeltek,
megterítitek az asztalt, esztek, vagy ilyesmi, és ismét átadtok neki minden
információt. Mit gondoltok, ez működni fog? Nos, ez a sejtjeitekkel sem működik.
A sejtek is ti vagytok. Mit mondanátok magatoknak? A sejtek figyelnek. A.S.F.!
Készen álltok erre? Ők készen állnak rá! Azóta figyelnek, hogy megszülettetek,
várva arra az időre, amikor ráébredtek a lehetőségre, hogy tényleg beszélhettek
hozzájuk. Tehát, hajrá! Mi lenne az, amit mondanátok? Hogyan közelítenétek meg ezt?
Mindenekelőtt el szeretném mondani nektek, hogy ők értik a nyelveteket. (Kryon
nevet) Ők a részeitek. Bármilyen módon beszélhettek hozzájuk: hangosan,
gondolatban, írásban... nem számít, mert megvan a számuk - a kulcs a szeretet.
Eléggé szeretnetek kell a sejtszerkezeteteket ahhoz, hogy azt mondhassátok:
"Szeretlek", és az tudja, hogy úgy is van. Ez nem lehet ennél egyszerűbb, és
nehezebb sem. Üljetek le egy pillanatra! Mit is mondanátok? Mi történne? Amikor
a test elkezd figyelni rátok, akkor van néhány olyan folyamat, amin a test
keresztülmegy. Hadd mondjam el nektek, hogy mik is ezek! Átadok nektek egy
példát a kommunikációra, majd végzünk. Azt szeretném, ha tudnátok valamit!
Amikor elkezdtek beszélni a sejtszerkezetetekhez, és megvan a helyes számotok,
akkor az első dolog, ami történni fog, az a nagyfokú borzongás. Tudni fogjátok,
hogy elértétek a hívott felet kedveseim. Tudni fogjátok, hogy sikerült! A
testetek sejtjei ünnepelnek, megünneplik ezt. A Veleszületett, az okos test -
bárminek is akarjátok hívni - a saját részetek, és bulit rendeznek.
"Hallottátok? Létrejött a kommunikáció! Az biztos, hogy sok időt vett igénybe,
ünnepeljünk hát!" Habár ez metaforikus, és bolondságnak hangzik, de azt mondom
nektek, hogy ez az, ami történik. A test rendelkezik az örömmel. Tudtátok ezt? A Veleszületett nagyszerűen érzi magát, amikor beszéltek hozzá. Azok, akik részt
vállaltok az egészségben, tudjátok, hogy milyen érzés is annak lenni? Az egész
testetek örvendezik minden egyes lépésnél, minden egyes lélegzetvételnél. Ezt
ünnepli a Veleszületett! Elkezdtek beszélni hozzá! Mindezen évek során csak
figyelt, remélve, hogy megteszitek, mivel irányítás nélkül csupán azt teszi,
amit akar. Tudjátok ezt, ugye? A társam beszélt a haranggörbéről. Utasítások
nélkül a testetek egyszerűen az átlagosat fogja követni - teszi a dolgát.
Utasításokkal viszont irányítjátok azt. Ez nem lehet ennél egyszerűbb. Elsőként
azonban ünnepel, a következő lépésként pedig elkezdi a munkát. Erről, a munka
elkezdéséről szeretnék beszélni. Attól függően, hogy mit kommunikáltok a
sejtszerkezetetek felé, akár az egészség, a gyógyulás, vagy a fiatalodás, vagy
bármi érdekében, időt kell adnotok neki! Van itt egy olyan gyakorlatiasság, amit
meg kell, hogy értsetek, mert ezek a dolgok csak a sejtosztódáson és a
megújuláson keresztül valósulnak meg. A test olyan, hogy megújítja önmagát. A
testben lévő legtöbb szerv - beleértve a bőrt is -, megújítják magukat, egy idő
után újat kaptok belőlük. Ez az, ahogyan életben maradtok. Amikor elkezdtek
beszélni a sejtszerkezetetekhez, azok az utasítások bekerülnek a DNS adatai
közé, és a legközelebbi megújulási ciklusban felerősödnek. Ezt diktálja a
józanész. Ez válik spirituális józanésszé is, hogy első alkalommal egyesítse azt
az elképzelést, miszerint bizonyos időbe telik a linearitásotokban, hogy a
sejtszerkezetetek teljesítse a gyógyulási ciklust. Tehát, nem rögtön holnapra
fogtok eredményt elérni. A józanész szerint, a spirituális józanész szerint,
bizonyos időbe telik a linearitásotokban, hogy a sejtszerkezetek teljesítse a
gyógyulási ciklust. Hogy nem minden dologhoz kapcsolódik spontán gyógyulás, az
egy másik történet. Ennek így van értelme, nemde? Érezni fogjátok ezt az idő múlásával. Minden dolog, amin dolgoztok, és amiket
kértek, egy idő után meg fogja mutatni önmagát. Van egy harmadik dolog is, amit
el akarok mondani nektek, és amire még nem álltok készen. Amikor elkezdtek
beszélni a sejtjeitekhez, akkor a Veleszületett tudja, hogy a tudatosságotok
jóindulatú. Tudja, hogy maradni akartok. Vannak olyan automatikus rendszerek,
amik a testetek más olyan részeit is helyre fogják hozni, amit sose kértetek,
mégis megjavulnak. El fogjátok kezdeni az élet kiterjesztésének folyamatát.
Gyógyulás és egyensúly fog bekövetkezni olyan területeken is, amikről a
tudatosságotoknak fogalma sincsen, ám a Veleszületett nagyon is tud róla. Így
ébresztitek fel az emberi tudatosság és a sejtszerkezet közötti hidat. Ez könnyű
dolog, de szerelembe kell esnetek. Képzeljétek el egy pillanatra, hogy egyedül
ültök! Talán fennhangon, de fel fogjátok venni az első kapcsolatot. Nem számít,
hogy milyen idősek vagy fiatalok vagytok, felismeritek, hogy igazán szerelmesek
vagytok az isteni részetekbe. Talán még Isten arcát is el tudjátok képzelni -
bármit is jelentsen ez a számotokra -, és így a testetek minden sejtjében
megláthatjátok a végtelenséget. Felismeritek, hogy ez a sejtszerkezet az, ami
arra vár, hogy halljon felőletek. A.S.F. Így elkezditek, és rájöttök, hogy
megvan a telefonszámuk. Érzitek. Még mielőtt kinyitnátok a szátokat, a borzongás
elkezdődik, mivel felvették a telefont. Most már tényleg figyelnek. Ez az első
dolog, amit mondhattok nekik: "Ismerjük egymást, és szeretlek benneteket.
Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott a számomra, hogy rájöjjek erre. Azt
szeretném, ha belemennétek azokba a folyamatokba, amikről nektek van ugyan, de
nekem nincs tudomásom! Azt szeretném, ha a jóindulatban találkoznátok, ami
megteremtené az egészséget és a hosszantartó emberi lényt! Azt szeretném, hogy
olyan módon beszéljetek hozzám, amit meg tudok érteni! Fogjuk meg egymás kezét
az egész hátralévő életemben! Ha bármilyen oda nem illő dolog, vagy kémiai
egyensúlyhiány van a testemben, akkor azt akarom, hogy idővel és megfelelő
cselekedetekkel tűnjön el! Felismerem, hogy vannak olyan szokásaim, amik
megölnek engem. Meg akarom változtatni őket. Kedves sejtszerkezetem, azt akarom,
hogy az anyagcserém a nagyszerűségemet visszhangozza! Segíts nekem a megfelelő
méretűnek lennem, a legnagyobb egészség érdekében! Változtasd meg, amit
szükséges! Hívd elő az Akashából, ha kell, annak az emlékezetét, hogy ki is
voltam valaha! Változtasd meg az étkezési beállításaimat, ha szükséges! Hadd
kívánja a test azt, amire szüksége van, ne pedig azt, amit én akarok! Legyen a
kiegyensúlyozott isteniség helyén, és én megígérem, hogy minden nap beszélni
fogok hozzád, mert szeretlek!" Aztán pedig ne tegyétek le a telefont! Ne
tegyétek le! Ha ki szeretnétek elemezni ezt a közvetítést, akkor fel fogjátok ismerni, hogy a
tudatosságotok soha nem mondta el a testi specifikációkat, mivel a Veleszületett
tudja, hogy mit is kell tenni, csupán várja a hívást. Egyensúlyt kértek, és a
Veleszületett tudja, hogy mit is csináljon. A testetek okos része még az
Akashátokkal is kapcsolatba tud kerülni. Az egészség, a változás, és a rossz
szokásaitok elhagyása érdekében, amivel nem kellene rendelkezzetek, elő tudja
hívni belőle a megfelelő részeket. Olyan egyszerű dolgok, mint a túl sok evés,
vagy a rossz ennivalók - ti nem segíthettek ezen, mert ezek rossz szokások. Ezt
nagyon, de nagyon gyorsan meg lehet változtatni - néhány sejtmegújulási cikluson
belül - ez tényleges különbségeket teremt meg abban, hogy mit is akartok enni.
Tehát, nincs szenvedés és nincs nagy éhezés, mert ez "belőletek" lett előhívva,
a múltból, abból, aki nem rendelkezett azzal a szokással, amivel ti manapság. Ez
az előttetek lévő erő, az A.S.F. Közületek néhányan ezt elkezdik, és azonnali
eredményeket fognak kapni. El szeretném mondani nektek, hogy ha közéjük
tartoztok, akkor az a munkátok, hogy megmutassátok másoknak, hogy hogyan is kell
ezt csinálni. Mivel ez nem fog másnapra megtörténni azáltal, hogy szükségesint
valaki meghallgatja ezt a közvetítést. Meg kell, hogy mutassátok nekik azt, amit
csináltatok. Végezetül pedig, milyen érzést kelt benned öreg lélek, hogy tudod: van egy belső
barátod? Ez olyan mértékű, hogy hosszú-hosszú éveket adhattok az életetekhez.
Mindezeket azon terv helyénvalóságának fényében, amit a Föld számára terveztetek
el. Hogy kik lesztek a következő alkalommal, mikor kell jönnötök és mennetek. Ez
arról szól, hogy egészségesek legyetek, mialatt itt vagytok. Ez pedig teljesen
kívül áll a haraggörbén. (Kryon nevet) Ez az, amit meg tudtok csinálni. Lesz egy másik közvetítés is egy másik alkalommal arról, hogy hogyan ismerjétek
fel azt, amit a test mond nektek, mivel nem beszélitek szükségképpen a nyelvét,
és néhány folyamaton keresztül kell megértsétek azt, hogy hogyan is válaszolhat
nektek. Tehát, így jobb utasításokat adhattok neki. Ez egy ciklus, mint
láthatjátok. A mai közvetítés egy nagyon megszentelt helyen lett átadva, hogy új eszközöket
teremtsen meg a számotokra, mert ennek elérkezett az ideje. És ez így van.
Kryon
Átíró - Rafás Anikó
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Barczi Bernadett |