Az alapvető fraktál
Hot Springs, Arkansas - 2016. június 11.
( Forrás:
http://www.kryon.com/CHAN2016/k_channel16_arkansas.html )
Hogy segítsék az olvasókat, a tisztább megértés
érdekében Lee és Kryon újra átvizsgálták ezt a közvetítést. Az írott
anyagba esetenként plusz információ is belekerülhet. Az élőben
elhangzottak sokszor olyan energiát hordoznak, és olyasfajta
kommunikációt tartalmaznak, amelyet a nyomtatott szöveg nem képes
visszatükrözni. Szóval, élvezzétek ezt a kibővített üzenetet, ami
Hot Springs-ben, Arkansas-ban lett átadva.
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a
Mágneses Szolgálattól! Szeretnénk egy pillanatot szentelni annak a mai és tegnapi
tudománynak, ami bemutatásra került ezen a helyen (a konferencia
alatti előadásokról beszél). 26 éve adok át nektek újra és újra olyan üzeneteket, amik lehet,
hogy furcsán hangzanak a számotokra. Amikor olyan igazságokat adtam
át nektek, amik nem kaptak még visszaigazolást, vagy amikor olyan
dolgokról beszéltem, amik nem voltak benne a fősodrású
gondolkodásmódban, akkor azok csupán alaptalan dolgok voltak.
Évről-évre, lassan, néhány ezen dolgok közül megvalósult, de csak
most kezditek el meglátni, hogy Kryon üzenete ilyen módon nyer
visszaigazolást. Szeretném kitölteni a hézagokat - csak egy kicsit -
ezzel a mai végső üzenettel! A tudomány - ahogy azt ezen a hétvégén tanították nektek - teljes és
pontos. Azok számára, akik nem voltak itt, de hallgatják ezt, ez úgy
hangzik, mintha az idők során átadott számos Kryon üzenetekből
kitépett oldal lenne. Évekkel ezelőtt beszéltünk nektek arról, hogy
az emberiség valójában milyen régóta is van itt. 200.000 évvel
ezelőttől fogva, átadtuk nektek az emberiség idővonalát, amit úgy
nevezünk, hogy a "magvetés". Történeteket mondtunk el, amiket talán
el sem hittetek akkoriban. Adtunk nektek számokat, hogy megnézzétek,
és még megfontolni való ismeretlen történelmet is. Most mindez éppen
itt van, visszaigazolva a szemeitek előtt: "F" ábrák, a grafikonok,
a kutatás. A tudósok csupán az igazság határáig jönnek el, azt nyújtva a
számotokra, amit tudnak - jó okkal. Az igazság, amiről beszélnek
olyan dolgokat jelent, amiket vissza kell igazolni, bebizonyítani,
és kikutatni. Ezt még nem tudják megtenni, de azáltal elvihetnek
benneteket a visszaigazolás határáig, hogy megmutatják nektek a
bizonyítékot. A bizonyíték sokkal megfoghatatlanabb ennél, de a
tudomány bizonyítékot akar. Így bemutatják a felhalmozódott
kutatásokat, amelyek a józanész következtetései és a pontok
összekötése. Csakugyan az lett újra és újra bemutatva, hogy a kutatások azt
jelzik: lehetséges, hogy biológiailag nincs semmi itt a Földön,
amiből kifejlődhettetek volna. A "hiányzó láncszem" hiányzó maradt.
Évekkel ezelőtt elmondtuk ezt. Mondtuk nektek, hogy ez mindig is
hiányozni fog, mert nincs itt semmi, amiből idejöhettetek. Ezeket a
szavakat most pont az elmúlt két nap tanításai visszhangozzák. Ezek
a tudós tanárok elvisznek benneteket a határig, de nem mondják el
nektek, hogy vajon kik vehettek részt a kezdetetekben. Mindennek az
ezoterikája az én munkám. El fogom kezdeni befejezni azt a képet,
ami aztán össze fogja kapcsolni önmagát a tudománnyal. A tudósok beszélnek nektek a fraktálokról. A fraktálok az a mód,
ahogy minden fizika és biológia működik. Ha megkérdeztek egy
fizikust a fraktálokról, akkor megadják nektek az összes matematikát
- a nagytól a kicsiig, a nagyobbtól a kisebbig - és mindezek az
azonosság fraktáljait képviselik. A biológusok tudják azt, hogy a
fraktálokban minden a kicsitől tart a nagy felé. Egyszerűen ez a
dolgok működése. Gregg tanár úr (Gregg Braden) felbukkan azzal a
kutatással, ami abszolút 100%-ban pontos, amikor elkezdi megvitatni
azt, hogy az idő megismétli önmagát. Ez egy olyan dolog, amit egész
életetekben hallottatok beszélgetésekben. Tényleg magától értetődő
az, hogy valóban úgy tűnik, ismétlődik. Lehetséges-e, hogy olyan
módon teszi ezt, amit még csak fel sem fedeztetek? Igaza van ám. Szeretném ezt egy másik szintre emelni. Törökországban ültem, és az
"ismeretlen történelemről" adtam át egy közvetítést nektek. Az egy
jó átadási hely hozzá. Elmondtuk nektek, hogy felfedezhettek olyan
civilizációkat, amelyekről nincs semmi feljegyzésetek, és amikről
nem is hiszitek el, hogy megtörténtek. Még azt is elmondtuk nektek,
hogy ez a bolygó a tiéteket megelőzően számos civilizációval
rendelkezett, és hogy ezek különböző módokon pusztították el
önmagukat. Nos, itt jön a képbe a ma bemutatott tudomány, ugyanezzel
az üzenettel. Elkezd önmaga köré tekeredni, nem igaz kedvesem?
Éveken át láttátok tőlem a furcsa, ezoterikus dolgok tanításait, és
most más olyanoktól halljátok, akik elkezdik visszaigazolni azokat.
Most már beszélnek róluk, felfedezik és kutatják őket, majd a kép
elkezd élesebbé válni. Egy pillanatra az idő fraktáljairól szeretnék beszélni. Ez nehéz
dolog, ha nem voltatok itt a konferencián, hogy elmenjetek a
következő lépésig. Azonban fontos tudni, hogy mi lett elmondva, mert
korábban pont ezekről a dolgokról beszéltünk. Nem a "fraktál"
szavakkal ugyan, de beszéltünk a mintázatokról, egy rendszerről, és
az időzítésről azzal kapcsolatban, hogy mi is történik. Gregg, a tanító jól végezte a kutatásait, és azt vetette fel, hogy
az idő fodrozódásai önmagukba térnek vissza.* Ezek olyan módon
mutatják meg önmagukat, ami megengedi a számotokra, hogy
megjósoljátok és kiszámítsátok, hogy mikor is térnek újra vissza.
Olyan módon jönnek be, hogy megerősítik egymást, és lehet, hogy
talán még erősebbek is annál, mint amikor korábban felbukkantak. Még
azt is tisztán látjátok, hogy a fraktálok matematikája megmutatja a
számotokra, hogy a ciklus végén vagytok - azén, amiről korábban
beszéltünk. Igaza van, és nektek is. A maják ugyanezt a dolgok mondták nektek, és a többiek is, akik
hasonló naptárakkal rendelkeztek, mint a maja "hosszú számítás". Az
aztékoknak és a toltékoknak ugyanolyan naptáruk volt. A jóslat
mindenhol ott volt! Tehát, itt a nagy kérdés: mi tart most távol
benneteket a régi történelem megismétlésétől? Ez újra itt van a
nyakatokon. A fraktálok ott vannak, és a történelem világos. A
mintázatok ott vannak, és ezek újra és újra ugyanazok. Miért nem
fogjátok megismételni őket? Miért nem fogtok belemenni egy végső
háborúba és pusztítjátok el újra az emberiséget? Ezt most
ezoterikusan megmagyarázom nektek. Kedveseim, létezik egy olyan fraktál, amit "alapvetőnek" fogok
elnevezni. Ezt a fraktált nem feltétlenül vitattuk meg tegnap, de
biztos vagyok benne, hogy Gregg a tanító tud róla. Néha, amikor a
minták és az ismétlődések megvitatásával foglalkoztok, rendelkeztek
azzal, ami láthatatlannak tűnik, mert az nem érzékelhető a normális
emberi tudatosságotokon belül. Az idő alapvető kezdő fraktálja az,
amire a többi építkezik. Ez a kezdet, az alapvető hullám, és ezt
fogom megmutatni nektek. Minden az alapvető többszöröseire rezonál.
Még néhány megfontolandó számot is át fogok adni a számotokra. A Földi alapvető időfraktálotok, maga a bolygó "napéjegyenlőségeinek
a precessziója". A lehetőségek összes "fodrozódása" ebből épül fel.
Ezt a precessziót, a bolygó azon fizikai imbolygása okozza, ami
25.630 évet vesz igénybe. Ez az, amennyit egy ciklus, vagy imbolygás
igényel, hogy visszatérjen a kezdethez. Mivel ez ilyen hosszú, 1%-ot
képes eltérni, de nem sokkal többet. A 25.630 év a bolygó
imbolygásának a mértéke. Ha veszitek a maja naptár hosszú számítását, akkor pontosan öt maja
naptár fog beleilleszkedni a 25.630 éves imbolygásba. A hosszú
számítást a maják 5.125 évben határozták meg.** Ez éppen annak az
időnek a hossza, ameddig a korábbi ismeretlen civilizációk, amiket
említettünk fennmaradtak, mielőtt megsemmisítették volna egymást.
Mindezeknek elkezd értelme lenni. Kedveseim, az alapvető fraktál a
kulcs ahhoz, hogy ez a jelenlegi ciklus miért is más. Ez azért van,
mert annak éppen a végén, illetve a kezdetén ültök - a
napéjegyenlőségek precessziójának a középpontján. Ez az első ilyen
alkalom a modernkori történelemben. Az az idő, nemcsak egyszerűen
újra visszatér, mint ahogyan korábban tette. Ez a középpont. Ez az
ősök és a maják jóslata. Ez az, amiért most a régi naptár
befejeződik , és egy másik hosszú számítással indul újra. Ez az alapvető középpont - a napéjegyenlőségek precessziója - olyan
energiát ad, amilyet egyik cikluson belül sem korábban. Ezen
központi fraktál cikluson belül engedélyetek van arra, hogy
átváltsátok és hogy megváltoztassátok. Ennek bizonyítéka azok a
váratlan események, amiket magatok körül láttok. Már elkezdtétek! A
Szovjetunió összeomlása egy jó példája a váratlan eseményeknek. Ez
az emberi természet átváltása, hogy elkezdje a dolgok összerakását
egy harmonikus folyamat által, a részekre szakításuk helyett.
Különösképpen mélyenszántó, amikor azt látjátok, hogy a bolygó azon
nemzetei teszik ezt, akik évszázadokig egymás ellenségei voltak. Hát
ez más! Ez újdonság! Nem fog ugyanúgy megismétlődni, mint a múltban. "Nos Kryon," - mondják páran "van néhány olyan fodrozódás és
eljövendő fraktál, ami veszélyes. 2017-ben valójában egy olyan
jelentős ciklus kezdődik el, ami vészjósló." Kedveseim, megadom
nektek az egyik fő okát annak, hogy ez most miért is különbözik a
többi ismétlődő hosszú ciklustól. Létezik egy 36 éves ablak a
napéjegyenlőségek folyamatában. Az ablak 18 évnyire van a
középponttól (ami 2012 december 21. volt) és 18 évnyi van még hátra
belőle. Ti még az utolsó 18 évben vagytok. Még az utolsó hosszú
számítás maradék energiájában vagytok. Az időfraktálok még jelen
vannak, és a jelentős lehetőségek még mindig érződnek. Ezek még
tényleg megtörténhetnek, de több is van ennél, és ez az, amit el
szeretnék mondani nektek. Az csak az egyik dolog a sokból, ami azt
okozza, hogy ez az időszak különböző. Tegyük fel újra a fő kérdést!
Mi teszi ezt ezúttal annyira mássá? Az ősök jövendölésének és a 25.630 éves alapvető ciklusnak vagytok a
közepén. Ez egymagában egy különleges energiát ad ezen időknek, de
ez még nem minden. Sok idővel ezelőtt elmondtam nektek, hogy kik
vetették el a magvakat bennetek. Beszéltünk arról, hogy az emberi
tudatosság most kezdett el fejlődni, és hogy hol is állt hosszú
ideig. Beszéltünk nektek arról, hogy a plejádiak a jelenlegi
DNS-etek forrásai (és a hiányzó láncszem). Átadtunk nektek egy "Az
együttérzés tényező" című közvetítést, hogy tudjátok mi is a valódi
különbség, és hogy mi is fogja valójában megváltoztatni az
emberiséget - az együttérzés. Azonban, annyira lineárisak és 3D-sek
vagytok, hogy az mondjátok: "A DNS kémiája meg fog változni?
Nézhetjük, ahogyan megváltozik?" A válasz természetesen az, hogy:
meg fog változni, de nem úgy, ahogyan azt gondoljátok. Hasonlat következik. A földművesnek egy olyan mezője van, ahol évek
óta dolgozik. Hazajön és közli: "Újfajta búza van. Csodás újfajta a
búza, és hamarosan meg is fog nőni." Tehát, ki fogtok menni, és
megnézitek, hogy megváltozott-e a talaj? Nem. A magok változtak meg.
A DNS nem az, amit gondoltok, és ezt az információt tegnap át is
adtuk nektek (utalva ezzel a Dr. Bruce Liptontól származó
információra). A DNS nem egy állandó, változatlan kémiai csoport.
Helyette ez az emberi test lenyomatának a szerkezete. Ez az a talaj,
amiben a fejlődő mag megnő, ahol is a magok a tudatosságotokat
képviselik, nem pedig a kémiát. Tehát, az emberi evolúciót keresve
ne a kémiát tanulmányozzátok, hanem a bolygó tudatossági változását!
De ez még nem minden. Azt szeretném, ha elkezdenétek használni a spirituális logikát,
valami olyasmit, ami magától értetődőbb lesz idővel! A plejádiak a
"spirituális-magot" megteremtő szüleitek. Egyszerű. A Föld
legnagyobb része nem fog hinni ebben. Az elfogadott
teremtéstörténetetek pont ilyennek hangzik, és még az időzítés is
ugyanaz, de nincsenek benne földönkívüliek, akikben a többség hinne.
A földönkívüliek konkrét gondolata mindig magában foglalja azokat,
akik idejönnek, meghódítanak vagy bántanak benneteket. Ez a ti
elfogultságotok, a saját emberi tudatosságotok és a rövidke
történelmetek visszatükröződése. Ti ezt teszitek, így arra
számítotok, hogy minden életforma ugyanígy jár el. Elmondtuk ezt már korábban. A plejádiaknak évmilliókkal a tiétek
előtt volt már civilizációjuk, kedveseim. Mit gondoltok róla, hogy
nézhet az ki? Ez egy olyan nagyon fejlett civilizáció, ami azon ment
keresztül, amin ti is. Olyan nagyon magas és bölcs tudatossággal
rendelkeznek, ami a gondolaton keresztül még a fizikát is irányítani
tudja. Egy isteni tervvel érkeztek ide, hogy átadják nektek a
sötétség és fény tudását, valamint a dualitás szabad választását,
így dolgozhattok a rejtvényen. Az Istenük a ti Istenetek - a Teremtő
Forrás. Hát ez az, amit itt tettek. Ők olyanok, mint a biológiai
mag-szüleitek, törődnek veletek. Nem avatkozhatnak közbe, de
törődnek veletek. A plejádiak maguk is adtak egy időhatárt a növekedéseteknek, és ez
az, amire éppen rátekintetek. Ez a napéjegyenlőségek precessziójának
kezdete és vége, a 25.630 éves alapvető ciklus középpontja. Számos
olyan civilizációval rendelkeztetek, amelyek ezen idő alatt indultak
és fejeződtek is be. Ha nem jutottatok volna el idáig, akkor
egyáltalán nem maradtatok volna életben. Ez volt az utolsó esély.
Az elmúlt évtizedekben elkezdtetek megváltozni, és a késői '80-as
évekre nyilvánvalóvá vált, hogy át fogtok váltani. Az 1987-es
Harmonikus Konvergencia volt a fordulópont. Aztán 1989-ben
megérkeztem. 1992 elején felolvasztottátok a hidegháborút. Minden
elkezdődött! Amikor a plejádiak elvetették a magvakat bennetek, felállítottak egy
rendszert arra az esetre, ha eljuttok idáig. Ezt az információt már
átadtuk nektek. Ezeket a bolygó csomópontokjainak és nullpontjainak
nevezik. A csomópontok és nullpontok időkapszulákként szunnyadva
időztek, várva a megfelelő időre, hogy aktiválódjanak. Ez az idő
elérkezett, mi pedig mindannyiukat beazonosítottuk már. Elkezdenek
felnyílni. "Kryon, sohasem hallottuk ezt korábban. Ez olyan ezoterikus, és
nincs is tudásunk róla. Nincsenek ősi írásaink, amelyek erre
mutattak volna." Kedvesem, használd a logikádat! Természetesen nem
tudtatok róla, mert nem értétek el a 2012. december 21-i célvonalat!
Ez az információ azoknak szólt, akik eljutottak idáig, nem pedig egy
olyan Földnek, ami mindig is az önpusztítás szélén állt. Láttuk,
hogy mi történik akkor, amikor lefegyvereztétek a civilizációtok III.
Világháborúját. A bizonyíték arra, hogy az utolsó percben fordult
meg a kocka az, hogy még mindenki számít rá! Ez majdnem olyan, mint
arra várni, hogy még megtörténjen, nem igaz? Szeretnék feltenni nektek egy logikus kérdést. Amikor gyermekeitek
vannak, és itt az ideje számukra, hogy biciklizzenek, akkor mi a
folyamat? Először szereztek nekik egy bicajt. Aztán mi a következő?
Odaadjátok nekik a bringát, és azt mondjátok: "Jó utat kiskölyök!
Tudom, hogy eleshetsz és megütheted magad, de a bicajozás már csak
ilyen."? Hát nem! A szerető szülők nem így tesznek. Helyette
pótkerekeket adtok nekik, és velük együtt gyakoroltok. Tartjátok a
biciklit, ameddig rá nem éreznek a dologra. Szaladtok a pótkerekes
bringa mellett, ameddig jól nem csinálják. Vidáman mosolyogtok,
amikor megtalálják az egyensúlyt, amiről tudjátok, hogy végül minden
gyereknek sikerül. Aztán végül eltekernek nélkületek, miközben
tapsoltok nekik. Nos kedveseim, az alapvető fraktál kéznél van, és a pótkerekek a
csomópontok és a nullpontok. Kinyílnak, aktiválódnak, párba állnak,
és elkezdenek némi negativitást és sötétséget letörölni erről a
bolygóról annak érdekében, hogy a magasabb tudatosság irányába
egyfajta gyorsítást adjanak a számotokra. Évekkel ezelőtt elmondtuk
nektek, hogy hogyan is működnek, hogyan távolítják el a régi
energiát a Kristályhálón, a Gaia Hálón keresztül. Ez az egész
konferencia a visszaemlékezésről szól. Mégis sokan mondják azt,
hogy: "Visszaemlékezni mire?" Elmondom én, hogy mire is fogtok
visszaemlékezni. Azt szeretném, ha emlékeznétek az eredeti
információra, amit a plejádiak adtak át a számotokra, amikor
idekerültetek! Ez az, amire emlékszel öreg lélek, és ez az, amiről
ez a nullpont is szól, hogy kiöntse a Kristályhálóba. Elkezdi
kitörölni a háború és a szenvedés emlékezetét a bolygóról. Meg fogja
változtatni magukat az időfraktálokat is. A Kristályháló számára ez
majdnem egy újraindítás. Amit tudnotok kell az az, hogy a Kristályháló részben felelős a régi
időfraktálok emlékezetéért. Ezek azok a fraktálok, amik azt mondják,
hogy a történelem meg fogja ismételni önmagát, még akkor is, ha egy
új jövőt teremtetek meg, és érvénytelenítitek is azokat. Amikor
elkezdenek kitörlődni és újra keretet ölteni, akkor az olyan, mint
az emberiség energiájának egyfajta újraindítása. Meg szeretnélek kérdezni benneteket arról, hogy ti vajon nem
tennétek meg ezt a gyermekeitekért? Ugye milyen értelme van annak,
hogy a plejádiak - akik elhozták a számotokra Isten szeretetének
csodálatos energiáját - segítséget is nyújtanak abban, hogy
keresztüljussatok ezen az új és ismeretlen tudatossági fejlődésen?
Nem gondoljátok, hogy pótkerekeket adnának nektek? Nem kezd el
ezoterikusan értelme lenni annak, hogy ez az új alapvető ciklus
valami csodálatos dologgal kezdődne el, ha eljutottatok idáig? Nos,
hát ez itt van, megérkezett, és ennek a ciklusnak más a kezdete! Ne hagyjátok, hogy bárki azt mondja nektek: "Újra eljön. Rég
esedékes számunkra a háború, tehát az érkezőben is van!" Csak mert
korábban így történt, még nem jelenti azt, hogy az garantáltan újra
megtörténik. Ez a ciklus más! Ez volt az üzenet 26 éven keresztül. Nem feltétlenül ugyanezekkel a
kifejezésekkel, de rögtön ez volt az üzenet az elsőnek kiadott Kryon
I-es könyv első fejezetében: "Nem lesz III. Világháború! Nem lesz
világvége. A régi jóslatok nem fognak megtörténni." 26 évvel ezelőtt
láttuk, hogy a váltásotok érkezőben van. Az alapvető fraktál a
készenlétben átkalibrálódik, hogy egy más energiabeállítással
induljon újra, és ez az, amiért nem fogjátok megismételni a múltat. A pótkerekek időzítése tőletek függ. Szabad választásotok van -
olyan nehéz vagy éppen könnyű lehet, amennyire csak akarjátok. Még
pótkerekekkel együtt is felbukhattok ugyan, de az ebben az új
energiában számotokra elhozott segítséggel, azonnal felpattantok és
mentek is tovább. Hosszú ideig tarthat a régebbi emberiség számára
az, ha egy új tudatosságú rendszert kezd el. Újra csak elmondom: két
lépés előre, egy hátra. Ez része az új embernek. Jó helyen vagytok,
a jó időben. Nem érzitek ezt? Amit tegnap és amit ma hallottatok, az az igazság
paradigmája. Nem az igazságot adja vissza az, hogy valami különleges
és más történik épp? Elmondom én nektek, hogy mi is ez: Ti
"történtek" éppen! Magasabb tudatossággal rendelkeztek, mert itt
ültök, és azt kérdezitek önmagatoktól: "Mit érzek ennyire másnak?"
Az átkalibrálással kapcsolatos nehézségek, amiken átmentetek,
amikről beszéltünk, mind a részei ennek a lassú új tudatosságba
történő váltásnak. Egyenesen át fogtok vitorlázni a régi fraktálon
és lehetőségeken! Gratulálok kedves öreg lélek, hogy ebben az időszakban eljöttél erre
a bolygóra, tudva azt, hogy ezek nehéz idők lesznek. Ki nem
hagytátok volna ezt a bulit, nem igaz? És ez így van. Kryon
* Időfraktál - Gregg Braden
www.hayhouse.com/fractal-time-2?utm_source=GB.com&utm_medium=Product_listing&utm_campaign=GB.com_FractalTime
**
www.maya.nmai.si.edu
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Barczi Bernadett |