Elengedni a vonatot
Sidney, Ausztrália - 2016. október 13.
( Forrás:
http://www.kryon.com/cartprodimages/2016
downloads/download_sydney_16.html
)
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól!
Ezek a rövid közvetítések olyanok, mint az áldások. Ugyanarról a
dologról szólnak. Azoknak, akik ezt nem látták korábban, adunk egy
pillanatnyi időt, hogy felfogják ennek a valóságát - vagy sem. A
székben ülő ember nem töltött el sok időt azzal, hogy transzba
essen. Ez még az ő hangja, nem affektált, úgy hangzik, mint a
sajátja. Vannak olyanok köztetek, akik érzékelni tudják az energiát.
Tudják, hogy egy ajtó bezárult, egy másik pedig kinyílt. Hogy a
társam - aki sokszor elmagyarázta, hogy ez a folyamat hogyan is
működik - félreállt. Beszéltünk nektek azokról az emberekről, akik
ezt csinálják, és hogy mi történik. Arról, hogy bizonyos
tulajdonságok jelenléte és a szeretet energiái által fogjátok tudni
azt, hogy egy közvetítő az-e, aki. A közvetítés információja sohasem
fog korholni, hibáztatni, vagy helyteleníteni titeket. Szeretettel
fogunk informálni, felkészítünk, segítünk benneteket. Beszélünk a
bennetek lévő jószándékról, és emlékeztetünk titeket arra, hogy
Isten vagytok. Sohasem fogunk figyelmeztetni benneteket egy másik
emberi lénnyel kapcsolatban, mert a teljes emberiség az egész része.
A vezetés jóindulattal és együttérzéssel történik. Ez az, amiért itt
vannak azok közületek, akik látják ennek a valóságát, és elkezdik
megérezni a jelenlévő energiát. Tudni fogjátok, hogy a fátyol
túloldaláról származó információval rendelkeztek. Olyan sok megbeszélni és kimondanivaló dolog van. A váltás, amire
számítottatok, megérkezett. Minden dolog mozgásba lendül. Az öreg
lélek számára olyan sok a változás, olyan sok az érzés és a
frusztráció. Beszéltünk róluk az elmúlt két főbb közvetítésben - ma
este folytani is fogjuk. Az öreg lélek pedig a végzős, aki az Akasha
vonatát vontatja - ezt később meg fogom magyarázni. Az öreg lelkek
olyan sok energiában rendelkeznek több tapasztalattal, olyan
sok mindent éltek meg ezen a bolygón, hogy ők azok, akik mutatják az
utat a váltásban. Kedveseim, létezik egy terv, és valamennyire
tudjátok is, hogy mi az. Mivel, ahogyan a "születés fuvallatában"
álltatok, mindegyikőtök azt mondta: "Hadd menjek vissza! Hadd menjek
vissza! Hadd menjek vissza!" Nem szalasztottátok volna el ezt a
váltást, mert az idő minden korszaka közül ez volt az, ami kritikus
lehet. Ismételten csak emlékeztetni akarlak benneteket valamire, ha
idősebbek lennétek ebben a teremben: erőtöket megfeszítve
igyekeztetek visszajönni mindannak ismeretével, hogy a jövő talán
nem változik. Hogy a váratlan fordulat talán nem is érkezik meg, és
a világvége kellős közepébe helyezitek bele magatokat. De mégis
eljöttetek. Azok közületek, akik később születtek meg és
fiatalabbak, a jó helyen, a jó időben vannak ahhoz, hogy elvégezzék
a munkát, mivel túl a másik oldalon, mindazt látjátok, amit most
nem. Látjátok a lehetőségeket, mindazon dolgokat, amik elkezdenek
megérkezni, amik mássá teszik ezen civilizációt minden egyébnél - és
valóban más is, valóban. A kulcsfontosságú 2012-es év - a vég, a napéjegyenlőségek
precessziójának a középpontja - egy időkeret. Tanulmányozhatjátok
befelé haladva 2012-be 18 évig, kifelé onnan pedig szintén 18 évig.
Ez a váltás, és a változás időkerete. Olyan sok dolgot mondtunk el
nektek, amikre számíthattok. Mondtuk, hogy számítsatok arra a
negativitásra, amit most a bolygón láttok. A sötétség és a fény
elkezd szétszakadni. Az átláthatóság elkezdi felfedni önmagát.
Elmondtuk, hogy gondjaitok lehetnek a dualitásotokkal a saját
életetekben. Mondtuk, hogy 2013 jó idő lehet arra, hogy benne
maradjatok, mondhatni az "ajtó alatt kapva az élelmet". Ez egy
olyan, a társam által teremtett hasonlat volt, ami szerint nem sok
dolgot fogtok teljesíteni, ám mindeközben mégis sok változás zajlik.
Így is történt. 2014 és azután pedig azon információ kezdete, ami
megmagyarázza nem csak azt, ami történt, hanem a legközelebbi
teendőket is. Közületek néhányan elkezdték megérteni, hogy olyan
frekvencián működtök intuitívan - hívhatjátok ezt így is -, ami
belép, amiről felismertétek, hogy kényelmes számotokra, jóindulatú,
és Istennek hívjátok. Ezt használjátok az Akasha olvasására,
gyógyításra, meditációra, és íráshoz. Mindezek a dolgok, és ti
annyira hozzá vagytok szokva ahhoz, hogy ráhangolódtok - majd az
megváltozik. 2013 volt az az év, amikor sokan abbahagytak olyan dolgokat, amiket
évekig csináltak. A gyógyítók abbahagyták a gyógyítást, a közvetítők
a közvetítést, a látók az elemzést, a meditálók a meditálást, mert
ez olyan fajta "sötétség" volt, amit nem értettetek. Felteszitek
magatoknak a kérdést, hogy mit tettetek rosszul, ahelyett, hogy
ránéznétek arra, hogy mi is volt a jóslat, amit átadtam nektek.
"Legyetek nyugodtak, és tudjátok azt, hogy Istenek vagytok! Legyetek
nyugodtak!" 2013-ban azt is mondtam, hogy: "Legyetek körültekintőek!
Ne ítélkezzetek önmagatok, vagy bárki más felett, mert a dolgok
megváltozhatnak! Elveszíthettek barátokat. Betegségek jöhetnek.
Úton-útfélen nehézségek adódhatnak." Azokhoz szólok most, akik
tudják, hogy miről beszélek. Aztán lassan megértitek, hogy a
frekvencia elmozdult. Elkezdtek újra ráhangolódni egy magasabb - ha
így akarjátok hívni - más frekvenciára. Ez a frekvencia maga az új
ember, ez lett megjósolva. A Föld Mágneses Hálója emiatt változott
meg. Mondtuk Kryon I. könyvében, hogy ez megváltozik. Az űr egy
másik területén vagytok. A Naprendszeretek egy teljesen, de teljesen
más mezőjén halad keresztül. Ez megváltoztatja a mágnesességeteket.
Ez megengedi, hogy az emberi tudatosság egy olyan helyre kerüljön,
amit elterveztetek. Ez most kezdődik el, és az öreg lélek ott áll a
frontvonalban. További olyan néhány információt is át fogok adni nektek ma este,
ami remélhetőleg lezárja azt, amit az elmúlt két alkalommal adtam át
nektek. Ez valóságos kedveseim, csak hozzászoktatok ahhoz, hogy az
ezoterika láthatatlan - ez pedig nem az. Hozzászoktatok ahhoz, hogy
az ezoterika olyan, amit nem tudtok másoknak megmutatni, vagy
bebizonyítani, illetve beszélni róla, ám ez nagyon is valóságos.
Rátok nehezedik, és páran össze is zavarodnak miatta. Nem akartok
rosszul dönteni. Nem tudjátok, mit tegyetek legközelebb. Össze
vagytok zavarodva, hogy mi is ez. Beszélni akarok később nektek
erről ma este. Ha eljöttetek és hallgatjátok ezt, akkor talán mindez
egy "fekete lyuk" lehet most a számotokra. Azt szeretném, hogy
figyeljetek, értelmezzétek, és amikor a közvetítés befejeződik
néhány órán belül, akkor mindezeket meg fogjátok érteni! A fény felvillan, ti pedig így szóltok:
"Emiatt van itt Kryon" -
szerelemben az emberiséggel, minden egyes lélekkel és
lélekcsoporttal, ami csak létezik. Ismerlek benneteket kedveseim. A
Szellem tudja a neveteket. Olyan sokszor elmondtam mindkettőt - a
Földi neveteket, és a fényben lévőt is. Az egész tervezésének a
részei vagytok. Ez nem egy rejtély. Viszont szabad választással
kell, hogy rendelkezzetek hozzá, így létezik egy olyan fátyol, ami sokmindent rejtve tart. Tehát, ha többet akartok tudni arról, hogy
mi van elrejtve, akkor figyeljetek, mert el fogom mondani nektek!
Azok felett, akik hisznek abban, hogy a közvetítés valós, valamint
azok felett, akik nem hiszenek benne: nincs ítélkezés. Az idő is
ilyen, ehhez hasonló dolog. Eljöhet az idő, amikor szükségetek lehet hinni benne. Amikor ennek
értelme kezd lenni. Amikor az elmétek más lesz majd, mint manapság.
Ez az, amiért közületek néhányan figyelnek, ülnek, és kételkednek
abban, hogy ez valóságos. Óh, ez bizony az! Azok, akik érzik az
energiát, és tudják, hogy mi is van itt, érezhetik azt a jóindulatot
és a szeretetet, ami itt van a számotokra. Ez mind itt van, tisztán.
Olyan módon ül rajtatok, mintha azt szeretné üzenni: lazítsatok. Azt
mondja: "Legyetek nyugodtak, tudván azt, hogy Istenek vagytok!
Legyetek nyugodtak!". Mert bármi olyat is hoztatok be magatokkal,
amibe esetleg már belefáradtatok, mindaz annyira jelentéktelen a
nagyszerűségetekhez képest, akik vagytok. Ebben higgyetek! Ez most
történik meg. És ez így van.
Kryon
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól! Még egyszer, a társam újra félreáll, és a tiszta energia itt van. Ez
az energia a fátyol túloldaláról származik. Ez nem az, amire
számítotok. Ti csupán a nyelveteken átadott üzenetekre számítotok.
Azonban ahogyan azokat átadják - ti vagy megértitek őket, vagy nem.
Később majd kielemzitek és leírjátok azokat. De amit most
befogadtok, az rendkívüli. Az engedélyetek ezen folyamat
valóságosságához teszi lehetővé azt, hogy abból, amit energiának
gondoltok, roppant mennyiségűt fogadhassatok be. Az energia amolyan
"mindent magába foglaló" szó. Olyan sok dolgot jelenthet, oly sok
ember számára. Igazából ez egyáltalán nem szimpla energia. Ez maga
az igazság, a szeretet, az együttérzés, a "köszönöm", és még annyi
sok más dolog. Ez a család találkozója, amely annyira értékes.
Képzeljétek el, hogy mindez most érkezik a fátyolon át - a jelen
pillanatban! Az emberi lényt pedig arra kéri fel, hogy lássa meg
azt, amit fel tud ismerni, amit meg tud érezni - bármi is legyen az,
jellemzően a számára. Az öreg lélek egyedi. Az ösvényetek egyedi, a jövőtök egyedi, a múlt
egyedi. Nincs senki olyan, semmilyen lélekcsoport, mint ti ebben a
galaxisban. Mindegyikőtök más úton jár, és közületek mindenkinek
különböző dolgokat kell megtanulnia. Nem tudok itt ülni úgy - vagy
senki más közvetítő sem -, hogy olyan szófolyamot adjak át a
nyelveteken, ami mindenkinek megfelel a teremben. Helyette a
szeretet és az együttérzés áramlik be, amit a harmadik nyelvnek
nevezünk. Ez a vállatokon ül, oktat, szeret benneteket, és fogja a
kezeteket. Mindenki számára egyedi, és azt suttogja, hogy: "A
változás ezen szelében ismerem a neveteket. A változás ezen szelében
ismerem a neveteket. Ismerlek titeket. Tudom, hogy miért vagytok
itt. Tudom, hogy mivel érkeztetek. Ismerem a nehézségeket. Ismerem a
traumát. Ismerem az örömöt." Ez minden egyes egyénnél egyedi,
beleértve még a társamat is. Mindegyikőtök számára egyedi, különböző
és különleges. Nincs olyan ember ezen a bolygón, aki ne fogná ezt fel, de az öreg
lelkek azok, akik először értik meg. Olyan sok életöltőt töltöttetek
már spirituális munkával, oly sok életben ébredtetek fel. Így ez a
különleges "harmadik nyelv" elkezd beszélni hozzátok, és elkezditek
megérteni, hogy ez valódi kommunikáció felétek. Egyre élesebbé és
pontosabbá válik, és az öreg lelkek értelmezik jobban, akik
közvetítés nélkül is számíthatnak erre. Ők maguk ragadják meg,
amikor meditálnak, és akkor is, ha nem - elkezdik meghallani,
megérteni ezoterikus, spirituális szinten. Az fogja vezetni az
életüket a jövőben. Ahogyan fejlődnek az emberek, a közvetítés végül
a múlté lesz, és saját maguk válnak intuitívvá, befogadóvá. Nem lesz
igény a székben ülő emberre, hogy információt fogadjatok egy fordító
médiumon keresztül, mint ahogyan azt most halljátok. Ez az, ahová ez
tart. Az öreg lelkek lesznek az élmezőnyben, ők lesznek a példa,
mint ahogy a múltban is. Az új energiában pedig tanítóként fognak
rájuk nézni, kiegyensúlyozottként, mesterekként fogják tisztelni
őket. Nem felemelkedett mesterekként, hanem az élet kiegyensúlyozott
mestereiként. Olyanokként, akikkel együtt akartok lenni, akik
rendelkeznek a válaszokkal. Akik körül békésnek érzitek magatokat.
Kedveseim, az elmúlt két közvetítés, amit az országotokban adtam át,
ehhez kapcsolódik, ahogyan ez az utóbbi is. Ha azt mondtam volna
nektek, hogy az információ trilógia jellegű, akkor az nem lett volna
helyes, mert minden egyes közvetítés önmagában is megállja a helyét.
Azonban, a három együtt fogja teljessé tenni azt az információt,
amivel a másik kettő rendelkezik. Ez ám a szabad választás, nem
igaz? Meghallgatni mindhármat, meghallgatni egyet a többi nélkül, ám
megértve azt, hogy ha megteszitek, akkor a kép tisztább lesz.
Nostehát, ez a harmadik a háromból. Azok számára közületek, akik nem hallották az első kettőt, ezek mind
a mai energiáról szólnak - a sötétségről és a fényről, a dualitásról
és az Akasháról. Az első követítésben beszéltem a ti igazságotokról.
A dualitás egyre ellentétesebbé válik. Ha fogtok egy olyan eszközt,
amivel fényképezni tudtok, és felcsavarjátok a kontrasztot, akkor a
sötét sötétebbé, a világos világosabbá fog válni. A fekete
feketébbé, a fehér fehérebbé. Ez az, amit az első közvetítésben
elmondtunk arról, hogy mi is történik magával a dualitással. Ez
sokak számára zavaróvá válik. Azok számára, akik nem értik meg, hogy
mi zajlik a bolygón, és fénymunkások illetve öreg lelkek - azok is,
akik foglalkozásként űzik az Akasha olvasást, közvetítők, gyógyítók.
Ha nem tudjátok, hogy mi történik, akkor az frusztráló lesz.
Beszéltünk nektek erről. Vannak most olyanok ebben a
"hallgatóságban" - nem csak azok, akik hallgatják, hanem akik itt
ülnek -, akik frusztráltak. Akik megakadtak, akik nem tudnak
zöldágra vergődni afölött, ami történik. Akik régóta próbálkoznak,
de semmi sem történik. Ehhez szeretnék hozzászólni máris: azok
számára, akik hallgatnak, és nektek is. A dualitás egyre ellentétesebbé válik. A negatív negatívabbá, a
pozitív pedig pozitívabbá, de az emberi természet a negatívot látja
meg először. Tehát megjelenik a félelem, és az aztán mégnagyobbá
fejlődik, és mégtöbb aggódássá. Ez egy olyan feneketlen mély katlan,
ami csak önmagát gerjeszti, és végül túlnő azon. Ez az, ahogyan ez
működik. Tehát, nem lesz jobb. Még akkor sem, ha a fény fényesebb
lesz. Ha nem mentek oda, nem látjátok meg azt. Az nem magától
értetődő. Tehát, frusztráltak vagytok. Egy pillanaton belül el is
mondom nektek, hogy miért. Szóval, az első közvetítés erről szólt,
nektek szegezve a kérdést, hogy hol van a rólatok szóló igazságotok?
Azt mondtuk, hogy amikor nem vagytok meditációban, akkor kik
vagytok? Elmentek innen, és valaki mássá váltok? A spiritualitásotok
valami olyasmi, aminek beszámoltok, és amihez igazodtok? Egy
dobozban van? Vagy ez az életetek minden éber pillanata? A dualitás
erősebbé válik. Azt mondhatnátok, hogy az egy csata - konkrétan a
lelketekben lévő sötétség vagy fény csatája. Rezgés: melyikké váltok
hát? Kiegyensúlyozottak lesztek, vagy aggódni és félni fogtok a
hátralévő életetekben? A következő közvetítésben elkezdtük beazonosítani, hogy ez miért is
történik. A váltás a nyakatokon van, és a következő közvetítés
felvezette, hogy öreg lelkek vagytok - és az öreg lelkek sok olyanon
mentek keresztül, ahol a negatívval kellett harcoljanak, ahol minden
egyes alkalommal, amikor megmutatták a fényüket, rájuk találtak,
sarokba ültették, vagy kiközösítették őket. Életöltőről-életöltőre
felébredtetek, és azt mondtátok: "Újra itt vagyok. Lehet, hogy nem
fogom ragyogtatni a fényem." De persze nem tudtatok máshogy tenni.
Az igazság ilyen, és a tudatosság is ilyen. Amikor mindenki sötétben
van, és ti rendelkeztek a válasszal, akkor el akarjátok azt mondani.
Aztán el is mondjátok, majd rátok néznek, és így szólnak: "Ki vagy
te, a varázslat hordozója?" Majd a fényetekből - a saját
értetlenségük és félelmük által - teremtik meg a saját sötétségüket. Nostehát, nem számít, hogy milyen spirituálisak is voltatok, ki
voltatok közösítve. Néha a varázslat miatt, amivel rendelkeztetek,
meg is öltek benneteket. A második közvetítés aztán ecsetelte még, hogy életek ezreivel
magatok mögött érkeztetek ebbe az életbe, ahol egy olyan energiával
harcoltok, amivel sohasem boldogultatok volna. Majd hirtelen itt egy
váltás, és egy változás. A terhek elkezdenek felemelkedni, amikor
azt mondtuk, hogy az Akashátok még mindig az ősi félelmet hordozza.
Ez önbizalomhiányba fordul át. Elmondtuk nektek ezt. Ez az, amiért
fénymunkások és öreg lelkek foglalnak helyet velem szemben,
figyelmesen ülve, akik közül majdnem mindenki megkérdőjelezi a saját
értékét. Elkeztük elmondani nektek, hogy a bolygó jelenleg ahhoz
igazodik, hogy segítsen benneteket ebben, mert a váltásról ismert
volt, hogy megtörténik. Az ősök megjövendölték, és itt is van.
Mondtuk nektek, hogy a Plejádiak tudták, hogy amikor a precesszió
befejeződik, akkor a csomópontok és a nullpontok kinyílnak, és az
időkapszulák a tőlük telhető legjobb módok elkezdik húzni és
taszítani az Akashátok körül lévő energiát. Mondtuk nektek, hogy
maga a bolygó, a Kristályráccsal elkezdheti magába szívni azt. Ez
egy jó hasonlat. Magába szívni, hogy azzal az Akashával, ami
nyomásként nehezedett rátok, segítsen nektek kikerülni a félelemből,
kikerülni a dualitás azon kondíciójából, ami megváltozott. Itt vagytok öreg lélekként ezen váltás közepén, és mégis vannak
köztetek, akik félnek. Nem tudjátok, nem ismeritek. Talán nem tudtok
bízni a fényben, vagy bizonytalanok vagyok abban, hogy mit is
tegyetek a következőekben. Esetleg beültök erre a közvetítésre,
elolvastok egy könyvet, de az egyáltalán nem segít. Még mindig meg
vagytok rekedve. A dolgok, amiken változtatni akartok, az öröm
faktorotok - például, nem lenne szép dolog jókedvűen felkelni
reggel? Nem számít, hogy mi is van - nem számít. Tudván azt, hogy az
egyensúly, ami a dualitásotok igazsága, a pozitív oldalon van.
Természetesen lesznek rossz napjaitok, de az egyensúly mindig
odabillen, hogy együttérzők legyetek, és az legyetek, aki sokat
nevet, mosolyog, és mindenkiben meglátja Istent. Ez hol van
bennetek? Vannak olyanok, akik azt mondanák: "Sehol sincs. Az nem én
vagyok." Nos, bemutatom számotokra a 3-as számút. 20 éve beszélünk már valami olyasmiről, amit "tiszta szándéknak"
neveznek. Az egyik legerőteljesebb dolog, amivel az ember
rendelkezik. Spirituális? Igen. Fizikai? Igen. Olyan sok módon
meghatároztuk. A tiszta szándék más, mint csupán az egyszerű
szándék. Az csak az a fajta szándék, ahol azt mondjátok: "Az a
szándékom, hogy vizes legyek ebben a tóban. Erre fogok gondolni. Ez
a cél a szándékom." De a tiszta szándék arra vezet benneteket, hogy
beleugorjatok a tóba, tudván azt, hogy a gravitáció át fogja venni
az irányítást, és pontosan oda fog elhelyezni benneteket, ahová
célotok volt kerülni. Ez hát a tiszta szándék. A másik szó a "tudomással bírni". Olyan erősen hinni benne, hogy az
azzá válik, amik vagytok - az életmódotokká. A szándék olyannyira
erőteljes, hogy ez az egyetlen dolog. Ez a 3-as számú abból a
kettőből, amit korábban átadtunk nektek, és összekötöttétek azzal az
információval, amit az elmúlt két közvetítésben adtunk át a
számotokra. A hármasság a következő: ez mindannak a katalizátora,
amit csak kértetek. Most hadd mondjam el nektek, hogy ennek van egy
másik neve is: ez az "elengedés". Egy vonat képét fogom lefesteni a
számotokra, így könnyű lesz elképzelni ezt a vonatot, ahogyan
pöfékel a síneken. A mozdony a korszakokon átívelő lelketek, vagy a
lélekcsoportotok. Mindig előrefelé halad az időben. A mozdonya
ugyanaz - ti Felsőbb-Énnek hívjátok, mi pedig Felsőbb-Én csoportnak
neveznénk. A Felsőbb-Én mindig ugyanaz, az az elsődleges dolog,
mindig azonos. A Felsőbb-Én a legjobb barátotok, mivel az minden
egyes leszületéskor veletek volt. Az húzta a vonatot a korszakokon
keresztül. A vonat akkor sem áll meg, amikor meghaltok. Az idő
folytatódik. Amikor visszatértek, több tapasztalatotok lesz. Az
utolsó leélt életetek hozzáadódik a szerelvényhez. Gondoljatok erre
úgy, mint egy új vagonra. Minden vagon terhet szállít. Nos, ez a
teher korszakok óta rendelkezik energiával. Ez egy sötét teher, mert
olyan csatákban volt részetek, melyeket újra és újra meg újra
megvívtatok. Minden egyes alkalommal, amikor megérkeztek, új vagonok
adódnak hozzá. A mozdony, ami a Felsőbb-Én, jó munkát végez. Húzza
őket, nem számít, hogy hány van belőlük. Viszont a vonat rezgése
beszennyeződött a vagonokban lévő dolgok miatt.
Életöltőről-életöltőre - példának okáért - sötét szénnel töltitek
meg a vagonokat, és a vonat egyre hosszabb és nagyobb lesz. Aztán
elérkeztek a jelenlegi élethez, és a vonat ugyanaz, csak más dolgok
kezdenek el megtörténni vele. Az első közvetítésben, amit átadtunk
nektek, a vonat elkezdte megváltoztatni a fekete és fehér, a fény és
sötétség, a magas és alacsony rezgés feletti tudatosságát. A vonat
maga összezavarodik, mert ezt sohasem látta korábban. A vonat még
azt sem tudja, hogy az egyensúly az micsoda. A második közvetítésben
elmondtuk nektek azt, hogy maguk a sínek kiáltanak rátok, hogy:
"Hadd segítsünk nektek! Hadd segítsünk nektek!" Ez Gaia. A vonat
körüli energia - amely a mező - kinyúlik és azt mondja: "Hadd
segítsek nektek! Hadd segítsek nektek!" Mindaz, amit ti láttok -
csupán a vagonok. Ott vannak ezrével, telítve sötét energiával, és
ti csak ültök, egyre azt hajtogatván: "Nem tudom. Nem tudom. Nem
jutok sehová. Megrekedtem. Mindez annyira zavaros. Drága Szellem,
segíts nekem!" El akarom mondani nektek, hogy azt szeretném, feljebbről tekintsetek
rá erre és lássátok meg a Felsőbb-Énetek mozdonyának szépségét! Azt
szeretném, ha átállítanátok egy kapcsolót, és szabadon engednétek az
összes vagont! Mindegyiket! Azt szeretném, hogy ez egy friss és új
kezdet legyen, amit ti magatok idéztek elő a tiszta szándék és
megértés szabadjára engedésével, s minden kért segítség most
beáramlik! De amíg nem ezzel a szándékkal engeditek el, addig
bonyolult lesz. Megrekedtek, elakadtok - mert túl sok a vagon. A túl
sok vagon miatt nem mozdulnak meg a dolgok az életetekben. Ezek az
Akashátokkal vannak megrakodva, ami újra és újra annyira sötét, és
annyira hajthatatlan. Most viszont már nem az. Hátszeletek van, érkezőben van a fény. Színek érkeznek a
fekete-fehér világba. Úgy helyezitek el magatokat, hogy a jó helyen
legyetek a jó időben, de most már azokkal a vagonokkal együtt.
Amikor tiszta szándékkal elengeditek őket, lineáris módon azt
kérdezhetitek, hogy: "Nos, ezek hová mentek?" Elmentek, többé nem
futtok beléjük. Ez nem egy ideiglenes javítás, nem egy szorítókötés.
Ez ti magatok vagytok, ahogy elengeditek azon dolgok összes
korszakát, amire nincs szükségetek. Ez hát a katalizátor. Ez a 3-as
számú. Azt szeretném, ha fognátok ezt a közvetítést, és újra
meghallgatnátok! Majd hallgassátok meg a másik kettőt is, és
rakjátok össze - kössétek össze a pontokat, és legyetek szabadok!
Szabaduljatok fel a múlt ezen Akashájától! Szabaduljatok fel egy
sötétebb világból! Öreg lélek, levizsgáztál! Nincs ok arra, hogy
körbehurcolásszátok magatokkal azokat a könyveket, amiket
megtanultatok. Dobjátok el őket! A Nap előbújik, és a mozdony
frissen zakatol, mert egyáltalán nincsenek vagonok. Azok, amiket
most teremtetek meg, nem lesznek sötétek, mert ezek mások. Nem is
lehetnének tisztábbak. Ez viszont már egy másik hasonlat. Kryon vagyok, az emberiség szerelmese. Minden egyes emberé, mert
kapcsolatban vagyok azzal a Teremtő Forrással, ami szerelmes minden
egyes emberbe. Nem számít, hogy kik vagytok, mit tettetek, vagy mi a
hozzáállásotok, mi a hitetek. Ez abszolút garantált dolog. Teljesen,
100%-osan! Nem számít, hogy kik vagytok. A fátyol olyan sok mindent
eltakar előletek. Ha tudnátok, hogy mi is van odakint! Nagyon nagy,
hatalmas az a kéz, ami egy remek helyre akar elhelyezni benneteket,
és el akarja törölni a félelmet. Így majd, amikor felkeltek reggel,
mosolyogni fogtok, és azt mondjátok: "Köszönöm neked Istenem ezt az
újabb, csodálatos napot." Mostanra ennyi elég is. És ez így van.
Kryon
Átíró - Nyerges Máté
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Barczi Bernadett
Stilisztika - Daka Sándor |