A belépő lélek és a halálközeli élmény
Asheville, Észak-Karolina - 2019. március 23.
( Forrás:
http://www.kryon.com/CHAN2019/k_channel19_asheville.html )
A tisztább megértés érdekében - hogy segítsék az olvasókat - Lee
és Kryon újra átvizsgálták ezt a közvetítést. A leiratban néha még további, vagy
összesűrített információ is szerepelhet. Az élőben elhangzottak gyakran olyan
energiát foglalnak magukba, olyasfajta kommunikációt hordoznak, amit a
nyomtatott szöveg nem. Szóval, élvezzétek ezt a kibővített üzenetet, ami
Asheville-ben került átadásra!
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! Ami következik, az valami nagyon összetett dologról szóló új információ.
Ellentmondásosnak fogják látni, ahogy mindig is. (Kryon mosolyog) Az
ellentmondás azoktól fog származni, akik bizonyos spirituális tulajdonságokról
megtanultak mindent, és akik évek hosszú során át úgy tartották meg ezt az
információt, mint "a dolgok működési módja". Az egyik legnehezebb dolog, amit bármelyik emberi lény megtenni képes - az, hogy
"kilép az információ azon dobozából, amelybe beleszületett." A "doboz" a hit
meghatározása abban a paradigmában, ami értelmet ad az egyén számára, mivel ez
az, ahogyan az egyén nevelést és tanítást kapott. Ha egész életetekben
tanítottak valamit nektek, akkor az igazzá válik. A "hit ezen doboza" szintén
értelmes számotokra, mert sokszor azon szeretteitek vagy tanáraitok tanították,
akiket tiszteltetek és szerettetek. Van értelme számotokra, mert ahogy
megtanultok bizonyos dolgokat - beleértve azokat is, amik spirituálisak és
metafizikaiak - elfogadtátok a feltételezéseket és bebetonoztátok őket saját
"igazságotokba". Most meg hirtelen jövök én, és egy teljesen más perspektívát
adok nektek. Ám még mielőtt átadom ezt nektek, elmondom, hogy ez egy új nézőpont számotokra,
mert a bolygó energiája elkezdi támogatni a megértés fejlődését. Ha bizonyos
dolgokban hisztek a természetet illetően, aztán jön egy mikroszkóp és teljesen
más paradigmát mutat meg, akkor bizony ki kell lépjetek a hit régi dobozából. Ez
egy példája annak, hogy mi is történik ezen üzenet hatására. A többdimenziós dolgok kedveseim, melyek teljesen és totálisan túllépnek azon a
dimenzión amiben éltek, furcsának és idegennek tűnnek a számotokra. Nem tudjátok
megérteni azt a többdimenziós életet, mely olyan módokon létezhet, ami nem
idomul az élet általatok való meghatározásához - mivel amitek van, az 3D-s
biológia. A változó paradigmák újragondolást igényelnek Hogyan éreztek a fénnyel kapcsolatban? A fény rendelkezik-e élettel? Azt
fogjátok mondani, hogy: "Nos, nem. Nem felel meg a jelenlegi követelményeknek.
Nem tűnik úgy, hogy bizonyos folyamatokon keresztül szaporodna vagy fenntartaná
önmagát" - és "kipipáljátok" azon dolgok listáját, amik nem felelnek meg az élet
meghatározásáról tanultaknak. Aztán tanultok valamit a laborban, egy nem élő
tudományos helyszínen: a fénynek úgy tűnik "választása" van. Megváltozik, ha
emberi lény van a közelben! A fény megváltozik attól, ha megfigyelik azt! Ez majdemhogy egy ok-okozati kapcsolat az emberi tudatossággal. Tehát merre fogtok
haladni ezzel, miután ez elkezd más, egyéb kérdéseket is felvetni? Mi élő? Mi
nem az? Ha valami képes érzékelni a tudatosságotokat és ténylegesen elhatároz
valamit miatta, akkor az élő? Hogyan definiáljátok az életet? Csak azért adom át
ezt nektek, mert ami következik, az rendkívül összetett és megdönti a hit többi
paradigmáit is. Ismételten csak ajtót nyitunk azon beszélgetés előtt, amely olyan gyönyörű és az
emberi lélekről szól. Az emberi lélek egyáltalán nem valami olyasmi, amit
elmondtak nektek. Még ha követitek is Kryon üzeneteit, csupán felszínes
információkat kaptok - egy összegzést a lelketek összetettségéről, szépségéről
és nagyszerűségéről. Az emberek olyan egyszerűen használják a "lélek" szót. Egy hajón azt jelentitek,
hogy hány "lélek van a fedélzeten". Ez egy hivatkozás arra, hogy hány ember van
jelen, mert így látjátok ezt. Aztán a spirituális tanítások felé fordultok, és
azt kérdezitek: "Mi a lélek?" A válasz, amit hallotok sok leírást fog
tartalmazni, de a legtöbbjük lineáris - egy lélek, egy ember. Kedveseim, rendelkeztek egy lélekkel és az egész életetekben veletek van.
Azonban tudjatok a következőről! Ezen lelketek már akkor is létezett, mielőtt
eljöttetek erre a bolygóra, és megérkeztek vele ebbe a világba, együtt éltek
vele, aztán elhagyjátok ezt a Földet, és a lélek átmegy a fátyol másik oldalára.
A lélek - mint Isten is - örökkévaló. A mindenség spirituális rendszerének a
része. Tehát, eszetekbe jutott-e, hogy a lélek lehet az "igazi" önmagatok? Az
emberi rész ideiglenes, a lélek állandó. Még így is sokan hiszenek abban, hogy
az csupán egyszer jön el a bolygóra. Sokan azt fogják mondani nektek, hogy a
lélek csak egy darabig van itt, majd távozik és sohasem tér vissza. Sokféle a
világnézetbeli különbözőség és számtalan elképzelés létezik. A legintuitívabb elképzelések a lélekről Vessünk egy pillantást az emberi lélekről szóló, a bolygón található eredeti
intuitív információra, mielőtt felhígították volna azt szabályok létrehozásával
és annak variációival. Ezen bolygó eredeti spirituális rendszerei - a
legeredetibbek - olyan újraszülető lénynek látták a lelket, amely folyamatosan
visszatér. Ezek a rendszerek látták annak az energiáját is, amit ma "karmának"
hívnátok. A karma az emberi életöltők energiáinak kifejeződéseként volt
meghatározva, ami a saját előző életetektől hozott át energiákat a jelenlegibe.
Majdnem a bolygó egyharmada hisz még ebben. Több, mint 2 milliárd ember a
bolygón "életvitelszerűen" hisz az újraszületésben. Ezek az elvek a
legintuitívabbak, amiket csak a bolygón fellelhettek. Elég gyakori, hogy a korai
intuíciók képviselik az igazság gyökerét. Az összetettség Manapság a modern spirituális társadalomban, a lélek gyakran nagyon lineárissá
és egyszerű információvá válik, majdnem, mintha visszafejlődött volna egy furcsa
gyermeki változatba. Azt állítja, hogy csakugyan rendelkeztek egy Istentől
származó lélekkel. Amíg az itt van veletek a Földön, valahogy bemocskolódott a
múltbeli ember-lét által (már beszennyeződve kerültök ide). Aztán amikor
meghaltok, az örökkévalóságig meg lesz büntetve, ha nem a helyes dolgokban
hisztek. Látjátok, hogy ez milyen nagymértékben különbözik az "első intuitív"
hittől? Isten érzékelése átalakult a "mindent szerető Teremtőtől" az "emberszerű
apáig és bíróig" (nem is említve a kínzó ördög megteremtését, hogy megbüntesse a
lelkeket.) Az igazság jóval összetettebb Azok számára, akik metafizikai tanításokat követnek, a kérdésre, hogy:
"Mi
történik, amikor meghaltok?" a válasz egyre bonyolultabbá válik. Sok alkalommal
ültem már előttetek és adtam át információt a "lélekhasadásról". Még meg is
kértelek benneteket arra, hogy vizsgáljátok meg a kérdést, miszerint: "Mi a Felsőbb-Énetek?"
Egy magasabb része a lelketeknek, vagy egy magasabb szinten
rezgő részetek? Hol van? Aztán azt is elmondom nektek, hogy nincs olyan dolog,
mint a kifejezés szerinti "hol", amikor a többdimenziósságról van szó. A
helyszín maga egy lineáris elképzelés. Ha azt mondom nektek, hogy a lélek egyidőben mindenhol ott van a galaxis minden részében, akkor az nagyon
összezavar benneteket. Feltennétek a kérdést, hogy: "Akkor hol vagyok én?" A
válasz: igen. A lelketek hozzá van kapcsolva a Teremtő Forráshoz (a része annak), ami
többdimenziós, és mindig mindenhol jelen van. Sokak számára ez azt jelenti, hogy
a lelketek Isten része. Nem "helybeli" dolog, és mindenhol létezik. Ugyanúgy,
nem is egyszerűen csak "bejön" veletek. Kedveseim, a lelketek még mindig
"odakint" van a világegyetemben, még ahogy itt járkáltok is. Ezt nehéz felfogni,
nem igaz? "Várj egy percet Kryon! Úgy érted, hogy a lelkem nincs teljesen a testemben?" Pontosan. Hogyan létezhetne a "Felsőbb-Énetek" (lelketek), és mindez a
testetekben létezve? A Felsőbb-Énetek egy részének máshol is lennie kell, mert
az túl sok energiát hordoz ahhoz, hogy egy emberi test megtartsa. Tehát, ha ez
igaz, akkor a lelketek valójában legalább két részben van. Aztán elkezditek
felismerni, hogy ez a lélekhasadás tényezője. Nos, maga a "hasadás" szó nem
igazán helyes, mert még az is egy abszolút lineáris elképzelés. Van egy dolog,
előkerül a kés, és két dolog lesz belőle - ez a hasítás, hasadás. Nem ez a módja
ennek, azonban ez az egyetlen elképzelés, amit felhasználhatok. Nincs olyan
szavatok, amivel a részekreosztás egybeolvasztása vagy összefolyása leírható és
megfogalmazható lenne. Egy lélek milliók része is lehet. Ez egyszerűen nincs
benne a felfogásotokban - egészen egyszerűen nincs ott. Tehát, ami következik,
az még nehezebb lesz. Mindez, amit eddig átadtam azért volt, hogy bemutassa
számotokra annak összetettségét, amit sokan "belépő léleknek" neveznek.
A belépő lélek A közvetítésben, amit néhány pillanattal ezelőtt adtunk át (a találkozón),
Marilyn Harper, a tanító mellett ültünk. Amikor közvetít kedveseim, becsukja a
szemét, majd amikor kinyitja - valaki más lesz. Számára a létezés ezen
paradigmája akkor történt meg, miután megtapasztalta azt, amit a "belépő
léleknek" nevezett el. A tapasztalata részletesen dokumentált az életében, és
ahogyan leírja, az illeszkedik a belépő lélek metafizika által meghatározott
működéséhez. Beszéljünk hát erről, és hogy ennek hogyan is kell működnie
alapvető formájában. Itt van az elgondolás: Teszitek a dolgotokat a saját lelketeket illetően, aztán valami olyan szokatlan
dolog miatt, amit hamarosan körülírunk, egy másik lélek lép be az életetekbe! Az
eredmény az, hogy annyira másmilyenné váltok, hogy még azt sem ismeritek fel,
hogy kik is voltatok korábban. Olyan megdöbbentően más, mint amilyen Marilyn a
tanító esetében volt, hogy még a fia is feltette a kérdést: "Mit tettél az
anyámmal?" Hát ilyen mélyreható is a váltás illetve a változás. Egy emberi lény
számára csak egy válasz van: lelket váltotok - ez hát a belépő lélek
megtapasztalása. Tehát, az elképzelés az, hogy a lélek, amivel megszülettetek eltávozik vagy a
háttérben marad valahogyan, és valamiképpen egy másik érkezik. Ismételten csak,
ezt nevezik belépő léleknek. Tehát mielőtt jobban megtárgyalnánk annak
valóságát, hogy mi is történhet itt tulajdonképpen, beszélni szeretnék kicsit
arról, hogy mikor a legjellemzőbb a belépő lélek megtörténte. A belépő lélek okozati viszonya Ez egy csodás történet, és vannak olyanok ebben a teremben, akik meg is
tapasztalták ezt. Az emberek számára gyakori, hogy valamilyen vészhelyzetet
élnek át, akár egy baleset, kórházi út, vagy valami otthoni esemény formájában,
amikor halálközeli élménynek nevezett dolog történik. Még ez a fogalom is
rosszul van elnevezve. A meghatározásotok a halálra nagyon lineáris, és
tudományos értelemben sokan többször is "meghalnak" a műtőasztalon. Ez az
esemény az, amit metafizikai értelemben HKÉ-nek, azaz halálközeli élménynek
neveznek. Tehát ezeket az eseteket ugyanennek a dolognak fogjuk hívni, HKÉ-nek. Ha beszéltek valaki olyannal, akinek volt halálközeli élménye, akkor a
történetek változóak. Érdekes azonban, hogy nem mindig pozitívak. Ennek azon
személy tudatosságához van köze, aki megtapasztalta az élményt. De ebben az
esetben beszéljünk azokról a magas tudatosságúakról, akiknek volt ilyen
élményük, és megváltozva jöttek ki belőle! A halálközeli élmény tapasztalata és az agy Mi történik a halálközeli élmény alatt? Mindenekelőtt az elképzelés, hogy
meghaltok, nevetséges - mert csupán klinikai értelemben haltok meg. Tudnátok, ha
meghaltatok volna. De számotokra és a tudatotok számára, a halál közeli. Amikor
még csak elkezdődik a gyanúja annak, hogy az élet szempontjából létfontosságú
rendszerek állnak le - amikor abbahagyjátok a légzést, mikor megáll a szívetek,
mikor a rendszerek, amiknek az oxigénellátáshoz működnie kellene, nem kapnak
oxigént - ezek mind jelet küldenek az agynak: "közeleg a halál". Az agy csinál
valami olyasmit, amit akkor és ott nem ismertek fel - voltaképpen lefuttat egy
erre vonatkozó programot. Amikor az agy elkezdi felismerni, hogy a halál esélye kimagasló valószínűséggel
bír, akkor valami csodálatos dolog történik. Ez egy "biztonsági szelep". Ez a
jóindulat egy olyan tudata, ami eltölt benneteket, hogy megvédjen attól, amit a
halál rémségéről mondtak nektek. Ez elkezdi a jóindulat és a fény néhány olyan
csodás érzését megadni a számotokra, amit sohasem fogtok elfelejteni. Ez gyakori
dolog majdnem mindenki számára, akik pozitív halálközeli élményt tapasztaltak
meg. Szintén megszokott azok számára is, akiket ti magatok is láthattatok a
valóságotokban is átkelni. Ők nem sikító rettegésben távoznak, hanem békésen és
gyakran mosollyal az arcukon. Ez egy, a tudat kémiáján belüli ajándék, hogy
megengedje minden emberi lény számára az alkalmat a távozásra az egyik életből
egy másikba. A halálközeli élményről: azok, akik megtapasztalják ezt a programot, gyakran egy
alagútban látják magukat. Talán egy csodálatos fényt is látnak, Isten tökéletes
szeretetét érzik, és nem félnek. Vajon azt mondom nektek, hogy ez nem helytálló?
Nem ezt mondom. Ez a program, és azt mondom nektek, hogy ez nagyon is pontos. Az
agyatok az igazságra van programozva, és azokban az időkben, mikor a halál
esélye úgy tűnik, a küszöbön áll, vagy akár meg is történhet - akkor a test nem
tudja, hogy mi a különbség. Nem tudja, hogy haldoklik-e vagy sem, de elkezdi
futtatni a jóindulatú szeretetprogramját, hogy megérezzétek annak igazságát.
Elkezdi megmutatni a számotokra a másik oldalt. Az igazság az, hogy ti, a tudatotok tovább él. Eljön a halál, de az csodálatos!
Nincs leállás kedveseim. Nincs rémtörténet. Nincs gonosz kísértet, ami sarlóval
jön el értetek. Helyette egy másik szerető és csodálatos valóság érkezik meg, és
minden rendben lesz. Figyeljetek ide! Ez az igazságmagja annak, ami bele van
kódolva a sejtjeitekbe, a szívetekbe és az agyatokba. A tobozmirigyetek
ébredőben van, és minden együttműködik annak érdekében, hogy megmutassa ezt
nektek - így nem fogtok félni. Ez Isten szeretete. Ez egy halálprogram, de ami
gyakran megtörténik kedveseim: az az, hogy túlélitek, és mindörökre megváltozva
jöttök vissza az élményből. Mivel ez a halálprogram elkezdett lefutni, és ti mégsem haltatok meg - egy futó
pillantást vetettetek az egyik spirituális igazság lényegére. Aztán visszatértek
a halálközeli élményből, és hirtelen minden másnak tűnik az életetekben. Óh
nanáhogy, de még milyen másnak! Vannak köztetek, akik számára annyira különböző
ez, hogy amit tesznek (készüljetek!), az a "fejlődés következő szintjére fokozza
a lélek tapasztalatát." Felismeritek, hogy a lelketek most a 3D-ben van, nem
igaz? Egy felfokozott lélek olyan, ami nem a 3D-ben van. Az olyan, aminek volt
egy HKÉ tapasztalata. Ez meghalad mindent, amit valaha is megtapasztaltatok az
életetekben, és annyira megváltoztok, hogy más személynek tűntök. Néha annyira
hatással van rátok és olyannyira túlléptek azon, hogy kik voltatok azelőtt, hogy
páran azt kérdezhetik: "Mi történt a másik személlyel?" Értitek, amit mondok?
Sok az egyben Kifejezetten egy másik emberi lény lelkét fogadtátok be? A válasz: nem. Ez
ellentmondásos, nem igaz? De miért tűnik úgy, hogy ez történt? Rendben, most
pedig gondolkozzatok a dobozon kívül! Azonosítsuk hát be igazából, hogy mi is
van a lelketekben! A lelketek tartalmazza lehetséges módon azt a családot, vagy
azokat, akikkel az elmúlt életekben találkoztatok, akik összeolvadtak a
lelketekkel? A válasz: igen. A lelketek nem a sajátotok kedveseim, abban ott van
a "család"! A lelketekben csupán egyetlen tudat van jelen pillanatban, vagy olyan tudat is
benne lakozik, akik valaha a Földön voltatok? Értitek, hogy ezt hogyan is értem?
Hány "személyiség" van jelen? Elmondtam már ezt korábban. Lineárisak vagytok! Bele akartok nézni a tükörbe és
azt mondani: "Egyetlen ember, egyetlen lélek. Egy visszatükröződés és arc. Egy
lélek. Én birtoklom a saját lelkemet, és senki sincs benne, csakis én." De mi a
helyzet az összes segítővel és vezetővel, akik veletek érkeznek? Mit gondoltok,
ők hol élnek? Talán a mennyezeten? Hol vannak azoknak az energiái, akik valaha
az elmúlt életeitekben voltatok? Bennetek élnek! A kíséret, amiről beszélünk, a
tiétek. Bennetek van. A lélekkel érkezik. Csak éppen úgy alakult, hogy annak a
csodás, megmagyarázhatatlan, többdimenziós dolognak vagytok az irányítói, amit Merkabának hívtok, nem tudván azt, hogy az részeket és darabkákat tartalmaz
belőletek, a segítőitekből és a családotokból is. Mindannyian éneklitek a
"fényben a dalt", amiről beszéltünk. Nos, ilyen összetett ez. A Merkabátok a
"jármű", amibe a lelketek bele van csomagolva, és az sem teljesen. Ez még
bonyolultabb. Sokminden van ott! Vissza a belépő lélekhez. Tudjátok, hogy hol máshol láthatjátok még annak
jellemzőjét? Azoknál a fejlett lelkeknél, akik olyan hatalmas ébredést élnek át,
ami kirántja őket a régi energiából, és belehelyezi valami olyanba, ami
vadonatúj, többdimenziós, és teljes mértékben másnak néz ki. Minden nap látjátok
ezt a titeket körülvevő vallásokban, amikor is valaki ráébred Isten szeretetére.
Nem számít, hogy milyen vallás, mert a szeretet az szeretet. Elmondtuk ezt nektek korábban. Nem számít, hogy mi is a hitrendszer, mert
gyakran jön el az idő, hogy az ember évekig dagonyázik a régi energiában, majd
aztán hatalmas tudatosságváltást él át. Gyógyulás is történhet, vagy pedig Isten
szeretetét felfedi egy lelkész, vagy egy pap, vagy egy sámán, és az ember
hirtelen felismer egy olyan vadonatúj paradigmát, ami szerint részese Isten
szeretetének. Tehát, ha ez történik, akkor ők belépő lelkek? Meginterjúvoltátok őket valaha
is? Azt fogják mondani: "Tegnap egy másik személy voltam, ma pedig egy új. Soha
nem tenném meg azt, amit korábban, mert ma már Isten szeretete tölt el." Talán a
Szentírást idézik bizonyítékként, mert számukra az az igazság abszolút gyökere -
a szeretet! A szívükben érzik azt, és tudják, hogy megváltoztak. Ez nem sokban
különbözik egy belépőtől, nem igaz? Ami valójában történik Igazából kétfajta tapasztalás létezik, pár árnyalatnyi különbséggel közöttük. Az
első fajta az, ahol az egyén már bír önfelfedezéssel és elkezd egy belső
spirituális fejlődést. A második fajta az, amikor látszólag nincs önfelfedezés,
de egy HKÉ vagy egy hasonló élmény engedi az agynak lefuttatni a halálprogramot.
De mindkét fajta nagyon hasonlónak tűnik, nem igaz? Marilyn esetében ez egy
orvosi műtét volt. Egy műtét elég gyakran katalizátora lehet ennek. Elvégre egy
olyan helyre visznek, ahol normális esetben nem fordultok elő, és gyakran le is
vagytok szedálva. Ez katalitikus idő, és elég gyakran van, hogy ilyenkor esik
meg, hogy a lélek azt mondja: "Készen állsz a következő lépésre? Nem azt
csinálod, amiért jöttél." Bizonyos szinten pedig azt mondjátok, hogy:
"Nanáhogy,
készen állok. Gyerünk!" aztán másképpen jöttök vissza belőle, mint ahogyan
belementetek. De egy vészhelyzeti eseményre vagy egy HKÉ-re volt szükségetek
ahhoz, hogy az erőltesse a döntést. Figyeljetek ide! Mondok nektek valami olyat, amit tudnotok kell: nem kaptok egy
másik lelket. A sajátotokat kapjátok meg (önmagatokat), felfokozva. Mondtuk nektek korábban, hogy a próféták, akik korábban itt jártak, és néhányan,
akik még mindig itt vannak, képesek voltak megváltoztatni a fizikát, valamint
olyannyira árasztani a spirituális jóindulatot, hogy mindaz, amit tenni
akartatok az volt, hogy ott üljetek a lábaiknál. Ahová csak mentek, azonnal
virágok nőttek, és az állatok követték őket. Át tudták alakítani a fizikai
anyagot étellé és az élet csodáit tudták megteremteni. Olyan lélek ez, aki
nagyon, de nagyon magas szinten van. Az egyetlen különbség köztük és köztetek, a
mértéke annak, hogy melyik lélek aktiválódott teljesen szeretettel és a Teremtő
Forrás (Isten) erejével. Hallottátok ezt? Az emberiség többsége körülbelül
30%-os működéssel érkezik. Egy mester 90%-on van! Ha 30%-on mentek be egy
kórházba és 45%-on jöttök ki, akkor senki sem fog felismerni benneteket! Minden,
ami veletek kapcsolatos, megváltozik. De a saját lelketek az, ami fejlődésen
ment át. Hol álltok ti? Hol vagytok ti mindebben? Eddig a pontig egy belépő lélek sokak számára igen
különleges. Elmondom nektek azt, hogy vannak belépők ebben a teremben, akik nem
igazán hívnák magukat annak. Rá tudtok mutatni a helyre, ahol "aha" élményetek
volt? Talán egy bizonyos módon mentetek aludni, és másképpen keltetek fel -
azért, mert rájöttetek valamire? Talán olyan idő volt ez, mikor megengedtétek
magatoknak, hogy úgy szóljatok: "Szellem! Készen állok arra, hogy megtegyem a
következő lépést", az pedig örökre megváltoztatott benneteket? A belépő lélek energiája és érzékelése Hadd beszéljek nektek egy spirituális alaptételről! Minden embernek van szabad
választása, de nem tud visszamenni egy alacsonyabb, fejletlenebb lelki szintre.
Előtétel: nem haladhattok visszafelé! Ha azonban megpróbáljátok - használva
saját szabad választásotokat -, akkor rendellenes működési módba és felborult
egyensúlyba kerültök, de nem tudjátok visszanyerni vagy befogni a régi energiát.
Az csakis egyetlen irányba halad - felfelé. Marilyn a tanító a "régi lelkével" való újraegyesülésről beszél. Ez egy lineáris
elképzelés ugyan, de ami történt, az nagyon is valós. Amit képes volt
véghezvinni, az az, hogy elkezdett megtenni egy újabb lépést a lelke
fejlődésében. Megvolt az elképzelése és a felismerése arról, hogy még a lelke
alacsonyabb energiáival is egyesülhet, és visszafoglalhatja az abban rejlő jó
dolgokat - az emlékeket, a gyermekeket, a születéseket. Ez érettség és egyensúly
kérdése: képesnek lenni ránézni önmagára, megbocsátani és előrehaladni. Tehát,
ez nem is egy újraegyesülés volt a belépő lélek élménye előtti régi lélekkel,
hanem sokkal inkább a teljes lélek előmenetele egy új, magasabb szintű állapotba
annak érdekében, hogy minderről taníthasson másoknak. A fejlett énje képes volt
érett, értelmes és kiegyensúlyozott módon egybeolvadni a múlttal. Nem akarom, hogy úgy fogadjátok ezt az információt, hogy csalódást keltsen! Azt
szeretném, ha megértenétek a lelketek fejlődési folyamatának ámulatba ejtő
nagyszerűségét! Ez sokkal gyakrabban megtörténik, mint gondoljátok. A férfi, aki
veletek szemben ül - vajon belépő lélek? Ha rá akartok pillantani a fősodratú
metafizikából származó meghatározásra, akkor azt mondanátok: "Talán." Egy
személy volt, aztán másik lett. Nos, ez tulajdonképpen eltartott néhány évig a
számára, de mégis ez történt. Belépő lélek vajon? A válasz: nem. Mégis, ha
ránéztek a korábbi életére, az olyannyira más volt, hogy sokan, akik ismerték
őt, meg is jegyeznék: "Az időnek melyik pontján hibbantál meg?" (Kryon humor) Ez
azért van, mert ő már egyáltalán nem az, aki régen volt, vagy aki mellett a
többiek dolgoztak. Vannak, akik azt mondták, hogy ez azért van, mert egy sötét
entitás a befolyása alá vonta és átformálta az életét. Ez volt a valóságuk,
mivel ezt tanították nekik, hogy néha ilyesmi előfordul. Itt van egy másik spirituális alaptétel. Az alacsonyabb energiaparadigmában élők
nem tudnak felnézni másik, magasabban lévőre és megérteni azt. Meg kell
tapasztalják ahhoz, hogy megértsék. Ezért minden ami fejlettebb, érthetetlenül
ostobának vagy gonosznak látszik azok szemében, akik még nem tartanak ott.
Ismételten csak, meg tudjátok magyarázni a színt egy olyan személynek, aki
csupán a feketét és a fehéret észleli? Ücsörögtök a barátaitokkal, a kék és a
zöld árnyalatairól beszélgetve, és a fekete-fehér ember azt fogja gondolni
rólatok, hogy ti valójában egy kicsit őrültek vagytok. Nem tudtok "felnézni" egy
fejlettebb paradigmára, és logikusnak vagy működőképesnek érzékelni azt. Csak a
félreértelmezés valami homályos ködét fogjátok látni, vagy talán elmezavart a
saját észlelési helyzetetekből kiindulva. Kedveseim, át szeretnék adni nektek egy igazságot. Az előttetek ülő férfi lelke
fokozatosan fejlődött azzá, amit most láttok. Ő nem belépő lélek. Viszont, ami
Marilynnel történt, az egy pillanat alatt ment végbe. Ez a nagy különbség
aközött, ami sokakkal fokozatosan történt meg és egy HKÉ tapasztalás között.
Elkezdtek ráébredni egy nagyobb igazságra, és aztán - ha magabiztosak és bátrak
vagytok, - mondjátok: "Tudom, hogy több is van még. Kedves Szellem! Szeretlek!
Istenem, bízom benned! Mutasd meg, amit tudnom kell!" Aztán várjátok ki a
hitelesítést, mert pontosan ez az, amit a társam is megtett a székben 30 évvel
ezelőtt. Mérnökként hitelesítést akart arról, hogy ez ténylegesen igaz és valódi
volt, és meg is kapta azt a szívében olyan módon, amit csakis ő tudna elmondani.
A bolygó öreg lelkei elkezdenek ráébredni egy nagyobb igazságra - arra, ami a
terv nagyszerűségéről szól, hogy a lelketek hogyan és miképpen fejlődik most a
Földön, és hogy mi is történik most körülöttetek. Kedveseim, ez most a fény fejlődésének a kezdete a bolygón. Annak érdekében,
hogy ez gyorsabban történjen meg, a sötétség fel fogja fedni önmagát. Ez már el
is kezdődött. Mindezen dolgok kedveseim: a több fény és az emberi természet
fejlődésének kezdetét képviselik. Öreg lelkek, a lelketek elkezd felébredni. A belépő lélek a gyors felébredés
eredménye egy fejlett lélek számára. Ez nem csökkenti, hanem felfokozza a
tapasztalatot. (Lee Marilynhez fordul, aki mellette ül, miközben Kryon a következőket mondja.)
"Igazán nagyszerű vagy kedvesem. Minden, amin keresztülmentél Marilyn, szintén
nagyszerű és folytatni is fogod, mert a lelked fejlődése még nem fejeződött be." Figyeljetek jól: mindannyian rendelkeztek ezzel! Megvan a képességetek és
lehetőségetek arra, hogy ráébredjetek egy nagyobb igazságra, egyszerűen csak
annak megvizsgálása által, valamint arra is, hogy égnek emeljétek a kezeteket és
azt mondjátok: "Kedves Isten! Ha ez valóságos, akkor mutasd meg nekem!"
Ez egy
korrekt kérés, és értékelve lesz, tiszteletben is lesz tartva. Sokan vannak,
akik számára ez így működik kedveseim. Ez hát az üzenet, amit ma hallanotok
kellett. És ez így van.
Kryon
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Barczi Bernadett
Stilisztika - Daka Sándor |