A 2023-as év
A történelem meg fogja ismételni önmagát?
Élő közvetítés - 2023. április 18.
( Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=B3mSq0OYbVM
)
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Hányszor mondtam nektek az elmúlt 30 évben, hogy szeressétek önmagatokat, a
testrészeiteket, minden egyes szerveteket? Talán a szívetekre teszitek a
kezeteket és ezek mind egy működő rendszer részei, amit a főnök irányít - ez
vagytok ti. A Kryon ülések kezdete mindig is azon képességetekről szólt, hogy
beszéljetek önmagatokhoz, hogy irányítsátok azon dolgokat, amikről azt mondták
nektek, hogy nem tudjátok irányítani. Tehát ez csak a téma egy apró része ebben
a konkrét közvetítésben, hogy olyan dolgokat irányítsatok, amikről azt hiszitek,
hogy nincs is irányításotok felette - csakhogy ezek nem a testetek részei.
Ez egy nehéz téma, ami azzal kapcsolatos, amit elmondtak nektek, amit belétek
programoztak, amit láttatok, és hogy mit is gondoltok a dolgok működéséről. Ez
tehát a 2023-as újév hónapjának harmadik közvetítése. Ha ezt tágabb értelemben
szemlélitek, akkor mindig vannak olyanok, akik azt mondják, hogy: "Mit fog hozni
ez az év?" Már megnéztünk néhány olyan kérdést, ami talán személyes áttekintés
olyan értelemben, ahogyan a számmisztikára kellene tekintenetek, de ez most a
jövővel fog foglalkozni. Az újév korszakok óta újra és újra megtörténik, és közületek már nagyon sokatok
volt részese ennek. Az év első hónapja az, amikor ez az ünnepség megtörténik, és
ti minden előző életetekben részt vettetek rajta. Rájöttetek, hogy bármi is volt
a naptár, bármelyik törzshöz is tartoztatok több száz évvel ezelőtt, ennek ez
volt a módja. Általában azt reméltétek, hogy az újév jobb lesz, de gyakran nem
az volt. Sőt, a történelem bizonyos részei egyszerűen egyre rosszabbak és
rosszabbak lettek. Így nem számított, hogy milyen dolgokat is mondtak, milyen
szertartásokat végeztek, milyen kívánságokat adtak a jó évre és az újévre, a
dolgok soha nem változtak meg. Nos, ez ebben a közvetítésben már el is lett nevezve, és ahhoz van köze, hogy az
idő ismétli önmagát. Ha még nem hallottátok, akkor most hallani fogjátok. Ha már
hallottátok, akkor pedig szeretném, ha velem maradnátok, mert ez fontos lesz a
következők szempontjából. Nagyon régóta létezik egy kifejezés, ami úgy szól,
hogy az idő ismétli önmagát, illetve hogy bizonyos dolgok az idő epizódjaival
kapcsolatban az évek során hajlamosak megismételni önmagukat. Átmentek egy
háborún, a háborút megoldják, van egy győztes és egy vesztes, de nem mindenki
számára. Aztán újra felüti a fejét a győztesek vagy vesztesek számára, és ismét
részt vesznek egy újabb háborúban. Mostanra már láttátok ezt, még a
nagyszüleitek is látták talán, és ez arra késztet benneteket, hogy
elgondolkodjatok arról, hogy bármi is legyen, van valami, ami miatt az idő
megismétli önmagát. Még ha a háború soha nem egy válasz, noha szörnyű dolgok vannak benne, miért
tennétek meg ismét? A válasz az, hogy mindig megteszitek, és ennek oka kell,
hogy legyen - az ok pedig egy régi energia. Egy olyan régi energia, ami nem
látja egy civilizáció vagy egy generáció működési zavarát. Elég idő telik el, és
újra megpróbálja... elég idő telik el, és megint megpróbálja... és így aztán a
történelmetek tele van hódítókkal. Úgy tűnik, hogy szinte minden ország
felváltva ezt csinálta, majd a jövőre tekintetek és azt mondjátok: "Már megint
itt vagyunk." Mondtam nektek korábban, hogy valami megváltozott. Az idő olyan volt, mint egy
kis játékvonat sínpályája a karácsonyfa körül. Úgy tűnt, hogy amikor befejezte a
pálya egy részén való áthaladást, mikor újra körbeért, egy olyan új generáció
jött és ment, ami még csak észre sem vette önmagát. Nem látta meg a
működésképtelenségét annak, ami a pályán történt és újra átment rajta... majd
ismét átment rajta. Így hát a vágány tele volt soha meg nem tanult leckékkel,
részben a régi energia miatt, de részben azért is, mert úgy tűnik, hogy az idő
ismétli önmagát. Akkor azt mondtam nektek, hogy ez a váltás, amiben most éppen
benne vagytok olyan, mint egy mellékvágány egy vonat számára. Egy észlelés, egy
mellékvágány, egy új nyomvonal, olyan, ami soha nem volt ott korábban. A vonat
maga döntött úgy, hogy ezt a vágányt választja, mert belefáradt a többibe - ez
volt 2012. Ezt az összehasonlítást már korábban is elvégeztük. Amikor ez a látvány
láthatóvá vált, a váltó átváltott és a vonat, ami maga az emberiség, átment egy
másik körvágányra. Ennek a körnek nem volt történelme, ennek a körnek nem voltak
háborúi, ennek a körnek nagyobb volt a vágánya és más színű is volt. Majd ez a
kör felkérte a vonatot arra, hogy legyen másmilyen. A vonaton lévők mind tudták,
hogy valami valahogyan megváltozott. Újra és újra elmondtuk, hogy ez már nem a
nagyapáitok világa. Most olyan dolgokat kezdtek el meglátni, amelyek sokkolnak
és meglepnek benneteket. Milyen lesz a jövő? 2023-ban a vonatotok egy új vágányon van, nem pedig a régin
kedveseim. Ahogy most beszélek hozzátok, egy szörnyű háború folyik éppen.
Szenvedés, halál és bánat van mindkét oldalon. Mi fog történni? Ez egy olyan
háború volt, ami közületek sokakat megdöbbentett és meglepett, mert előre meg
lett jósolva. Nem kifejezetten egy háborúról beszéltem, hanem hogy lesznek
olyanok fontos helyeken, akik arra törekednek, hogy visszavezessenek benneteket
a régi kerékvágásba. Ez a bizonyos epizód, annak az energiája, amit ti háborúnak
hívtok, nem fog ezen a vágányon maradni. A világ nem ezt akarta, a világ nem
fogja újra ezt akarni. Ez egy új pálya. Készüljetek fel néhány megdöbbentő
változásra! Nem azokra, amit akkor gondoltok, ha megnéztek sok más olyan dolgot,
ami mindig is ismételte önmagát. Az igazságtalan, az integritáson kívüli, nem
helyes dolgok egyike sincs a pályán. Szóval azt mondom nektek, hogy ez a legnagyobb lehetőség, amivel az emberiség
valaha is rendelkezett. A 2023-as új pályára lépés, több mint bármelyik másik
év, amin csak 2012 óta voltatok - tele van ígéretekkel. Most valóban lesznek
olyanok, akik vissza akarnak majd vinni és rángatni benneteket a régi vágányra.
Ezt látni fogjátok, majd így szóltok: "Ez nem helyes! Ez egy régi energia. Nézd
mit csinálnak!" Sokan azt fogják mondani, hogy: "Nem, ezt nem lehet megtenni. Én
ezt nem fogom megcsinálni. Ebbe nem fogok beleegyezni. Nem fogok így szavazni.
Nem fogom azt mondani, hogy igen." Ez is eljön. Lassan elkezditek majd meglátni
ebben a 2023-as évben azokat a dolgokat, amelyek elkezdik megmutatni, hogy a
civilizáció általános konszenzusa elkezd megváltozni, hogy bizonyos dolgokat
akarnak, és az nem a halál és a pusztulás. Nem mintha korábban ezt akarták
volna, csak úgy tűnt, hogy mindig is így mentek a dolgok - de ezúttal ki fogják
mondani, hogy nem akarják. Soha senki sem akart elnyomó kormányokat, de ezúttal
felemelik a szavukat. Ezek a dolgok mindig problémákat és néha még több halált
hoznak. De kedveseim, azt mondom nektek, hogy ezek a változások azon mércéi
lettek, ahol olyan sokan voltak, akik kiemelkedtek és azt mondták, hogy: "Többé
nem! Ezúttal nem!" 2023 tele lesz meglepetésekkel mindkét irányban, viszont sokan közülük olyanok
lesznek számotokra, hogy rájuk néztek és azt mondjátok: "Nézzétek ezt a
bűncselekményt! Azt mondta, hogy ez fog történni! Óh! A dolgaim megváltoznak."
Azért adom át nektek ezt az üzenetet, mert reményteli, és szükségetek van rá. Ez
egy olyan üzenet, ami azt mondja, hogy a vonatnak ezen a bizonyos sínen nem kell
megismételnie a korábbi időket, a régi vágány régi energiáját. Így az, amihez
annyira hozzászoktatok eltűnik, és ez a dolog az öreg lelkek kezében van.
A fénymunkások, azok akik ezt hallgatják, hogy ezt meglássák, és ne csak
meglássák, hanem el is ismerjék, azt mondják majd: "Nézd, ez megtörténik! Ez fog
történni én életemben is! Talán nekem is részt kellene vennem benne. Ez az,
ahogy részt fogok venni abban, hogy szeressem ezt a vágányt. Részt fogok venni a
kedvességben és a hozzáállásban, ami megváltoztatja a vonatot. Olyan dolgokat
fogok tenni, amiket korábban nem tettem, mert nem hittem abban, hogy van remény
korábban. Hát most megteszem." Azt akartuk elmondani nektek, hogy a jövő nem az, aminek gondoljátok. Olyasmit
irányítotok, amiről nem gondoltátok volna, hogy irányítjátok - pedig így van. Ez
egy nehéz dolog. Ez nem az, amikor más olyanokkal vagytok körülvéve, akik azt
mondják, hogy: "Nos, ez ugyanaz a nóta, ugyanazon régi dolgok. A dolgok nem
igazán változnak. Újra eljönnek." Amit elmondhattok nekik az, hogy: "Nos, ez
most talán más lesz, mert érzem, hogy történnek bizonyos dolgok." Talán meg is
hívhatjátok őket, hogy nézzenek meg néhány dolgot! Ne tévesszétek meg őket, de
talán meghívhatjátok őket, hogy nézzék meg, hogy ez egy változékony Föld! Nem
egy olyan, ami mindig ugyanaz marad, ahol van remény és van ígéret, mert ti
vagytok a felelősek érte. Ez hát az én üzenetem, hívhatjátok akár a fő újévi üzenetnek is. Óh, jön majd
egy másik is. Áldott az az ember, aki igazán megérti, hogy ez egy másik idő, egy
másik időszak, más energiákkal, amiért eljöttetek. Kryon vagyok, az emberiség szerelmese.
És ez így van.
Kryon
Fordító - Konrád Bálint |