Magyar nyelvű gépi felolvasás
Újjászületnek a kisállataitok?

Újjászületnek a kisállataitok?
Élő közvetítés - 2025. február 4.

( Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=bOHjWBx2KlE )


Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ez az a téma, amit már sokszor tanítottam, de talán soha nem ilyen módon, ezen a programon, és ahogy most fogok. Szeretnélek biztosítani benneteket valamiről! Lehet, hogy nem voltatok tisztában azzal, hogy ez hogyan is működik, és hogyan látja a Szellem. Kedveseim, kérdéseket tettetek fel arról, hogy minek van és minek nincs lelke, illetve, hogy mi is az a lélek. Ezek olyan kérdések, amiket nem kell teljesen ismernetek ahhoz, hogy értékeljétek azt a tényt, hogy talán nem is az, amire gondoltok. Az emberi lénynek emberi lelke van. Aminek aztán célja van az újjászületéssel és mindazzal, amivel a bolygón lévő sötétség és fény egyensúlyában rendelkeztek, illetve mindazzal, amin keresztülmentek. Viszont néhány állatnak lelke van kedveseim - néhánynak, nem mindnek. A különbség a következő. Ha van egy olyan állat az életetekben - bármilyen méretű, alakú vagy formájú is -, aki szeretetkapcsolatban áll veletek, akkor annak az állatnak kifejlődik a lelke. A lélek miattatok fejlődik ki, mert ti ott vagytok. Vannak, akiknek ez nem tetszik. Ők a fekete-fehér megközelítést szeretik: "Nos, vagy van lelkük, vagy nincs. Mit akarsz ezzel mondani?" Néha kapnak, néha pedig nem. Igen, sajnálom, hogy ez zavaró, de ennek ez a módja.

Ez egy összetett dolog és mindennek a szeretethez van köze. Szinte minden állatnak, amitek csak van - néhány kivétellel, de szinte minden állatnak, amitek csak van -, akivel mélységes szeretetkapcsolatot éltek meg, megvan a képessége arra, hogy újjászülessen. Szeretnétek, ha ezt megismételném? Azoknak, akiket szerettetek és elveszítettetek, megvan a képességük az újjászületéshez, mivel nem élnek olyan sokáig. Ebben az újjászületési folyamatban egy állatnak csak egyetlen célja van. Csak akkor fog reinkarnálódni, ha megtaláljátok, mert akarja - készen álltok? -, az állatotok akarja folytatni a szeretetviszonyt. Ez az állat talán kevésbé van benne azokban a dolgokban, amikben a lelketek, csak veletek együtt van benne. Tehát a szeretetviszony folytatása az állatnak szól, de leginkább nektek. Nos, néhányan tudtatok erről és megértitek. Néhányan közületek titokzatos módon rájöttetek erre. Arra jöttetek rá, hogy amitek van, az annak az újjászületése, amitek korábban volt, mivel ugyanazok a szokásai, ugyanazok a dolgai, ugyanúgy csinálja jól és rosszul a dolgokat, abból, ahogyan rátok néz, üdvözöl benneteket.

Tehát itt vannak az útmutatások még egyszer. Ezeket most átadom nektek, hogy meghallgassátok. Mindannyiótoknak, akik állatbarátok vagytok, volt már olyan időszakotok, amikor el kellett búcsúznotok tőlük, és ez túl korán történt meg - túl korán. Amikor ez történik, akkor bizonyos dolgok megtörténnek, attól függően, hogy kik vagytok és milyen veszteség ért benneteket. Az egyik ilyen dolog, amit mondani fogtok: "Nem akarok még egyet. Nem akarok egy másik állatot, mert túlságosan hiányozni fog." vagy, hogy "Ez sértő az utolsóra nézve." vagy pedig: "Túl nehéz lesz, amikor elveszítem a következőt." Ezeket a kifogásokat mind eltörölhetitek, mert most elmondok nektek valamit! Az az állat újra elérhető! Itt jön most a lényeg. A lineáris emberi lény ugyanolyan fajtát, ugyanolyan állatfajtát, ugyanolyan színűt fog keresni. Olyat fog keresni, amilyenje volt. Ez hát az emberi lény tudatosságának a linearitása. Átadok nektek valami olyat, amit hallanotok kell!

Az az állat, aki újjászületik, tudja, hogy mit szerettek. Nagyon-nagyon jól ismer benneteket, különösen a lélek szintjén. Ott fog megjelenni, ahol megtalálhatjátok. Tehát attól függően, hogy hol kaptátok az első állatot - talán egy mentőhelyen, egy tenyésztőnél, vagy talán az utcán -, bárhol is volt az, ahol az elsőt kaptátok, keressétek meg újra, mert ott fog újra megjelenni - mivel ismeri a mintáitokat! Ez az állat tudja, hogy hol fogjátok keresni, mielőtt még visszatérne. Sok-sok kérdés van, amit fel lehet tenni, mint például: "Mi történik akkor, ha az állatom újjászületik és én nem találom meg?" Túl sokat aggódtok! Ha nem találjátok meg ugyanazt az állatot, akkor találtok egy másikat, aki ugyanúgy szeret benneteket. Az a másik pedig, akit nem találtatok meg, továbbmegy egy olyan családhoz, aki szereti őt. Tehát nincs büntetés egyik számára sem.

Én csak azt mondom nektek, hogy az egyéni állatotok, a szeretete, a lelke elérhető a számotokra, hogy rátaláljátok. Ha elkezditek keresni, akkor meg is fogjátok találni. Meg fogjátok, mivel elérhetővé teszi magát azokon a helyeken, ahol keresitek. Nos, ez újra és újra bebizonyosodott, még azok által is, akik azt mondták: "Régebben volt ez a gyönyörű állatom és egyszerűen annyira szeretem ezt a macskát. Ezúttal kutyára váltok." Elmentek a kutyáért és a kutyában a macska lelkére találtok. Tudni fogjátok, mivel a kutya ugyanúgy viselkedik, mint a macska és azt fogjátok mondani: "Ez hogyan lehetséges egyáltalán?" A kutya rátok kacsint: "Mert visszatértem." Ha vesztek egy másik kutyát - talán egy másik fajtát -, akkor annak ugyanolyan rossz szokásai lesznek, mint az előzőnek voltak. A jó szokásokkal kapcsolatban is ugyanez lesz a helyzet. Ugyanúgy fog köszönni nektek, pedig soha nem mondtátok neki. Olyan dolgokat fog csinálni kiképzés nélkül, amire ti tanítottátok meg anno. Csak úgy, mintha kacsintana egyet és azt mondaná: "Visszatértem! Itt vagyok megint egy újabb évtizednyi szépség és szeretet céljából."

Ez a rendszer a számotokra lett beállítva. Szeretném, ha egy pillanatra elgondolkodnátok ezen! Lehetséges-e, hogy a Teremtő Forrás, aki megteremtett benneteket, aki megteremtette a lelketeket, aki megteremtette ezt a bolygót és mindent, amiről csak szó van, annyira törődik veletek, hogy valóban létezhet számotokra egy olyan szeretetrendszer, ami segít nektek a veszteségek idején? Egyre népszerűbbé válik világszerte, hogy olyan állatokat tartsatok, akiket szerethettek - bármilyen formájú vagy méretű háziállatok is legyenek azok. Az indoklás pedig a következő. Azért, mert a kaotikus világ egyre nagyobb káoszban van. Gyakran egy állattal jön el a béke egy édes pontja. Az állat hozzátok bújik és szeret benneteket. A szemetekbe néz, és ti tudjátok, hogy szeretetet ad és fogad. Tudjátok, hogy szeretetet ad vissza, függetlenül attól, hogy milyen is az állat intellektusa - madár, egér, kutya, macska vagy ló -, de léteznek mások is. Szinte minden állat képes befogadni, megérteni a szeretetet, majd pedig visszaadni azt. Veletek biztonságban vannak és tudják is, hogy ez így van. Miattatok és a szeretetetek miatt személyiséget fejlesztenek ki. Emiatt azok, akik - az egész életükben. Azért, amiért veletek vannak.

Majd amikor elveszítitek őket, az talán olyan, mint egy gyermek elvesztése. Megsiratjátok, szenvedtek és gyászoltok. Azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek, ők elérhetőek. Jelen pillanatban épp olyasvalakihez beszélek, akinek ezt hallania kell! Akinek ezt hallania kell éppen most, az keljen fel és találja meg újra azt az állatot! Azt fogjátok kérdezni: "Hová menjek?" Bárhová, ahová csak szeretnétek. Ahová általában elmennétek azért, hogy megtaláljátok azt az állatot. Tudni fogjátok, amikor meglátjátok őket és a szemükbe néztek. Vissza fognak nézni rátok és azt mondják majd: "Újra itt vagyok. Folytassuk! Folytassuk! Hosszabbítsuk meg a szeretetkapcsolatot!" Ez nagyon is valóságos dolog kedveseim. Ajándékba adom át ezt nektek az évnek ezen időszakában, hogy megértsétek és tudjátok, hogy a bánatot, amit talán most éreztek, meg lehet gyógyítani. Sokkal jobbá és érvénytelenné lehet tenni. Nem csak egy másik állattal, nem is csak egy olyan másik állattal, ami végül szeretni fog benneteket, hanem ugyanazzal - ugyanazzal a lélekkel.

Aztán vannak olyanok, akik megkérdezik: "Nos, még egyszer. Melyik állatnak is van lelke?" A válasz: mindazoknak, akikbe beleszerettetek, vagy akik belétek szerettek. Mindegyiknek a szeretet teremtette meg a lelkét. Szokjatok ehhez hozzá, erre képes az ember! Ez magának az emberi tudatosságnak az ereje. Az, hogy olyan mértékben hasson egy állatra, hogy az képes újjászületni, képes megtapasztalni a szeretetet, és megismerje, hogy kik vagytok. Néhányan bólogatni fogtok és azt mondjátok majd: "Ennek valahogy tényleg van értelme. Annak, hogy képes lennék egy állatba annyi szeretetet beleönteni és beágyazni, hogy az létrehozza a lelket. Nem egy emberi lelket, hanem egy állati lelket. Aztán tovább tudna menni a fátyolon túlra és rögtön vissza is jönni, majd egy olyan helyre kerülne, ahol megtalálhatom."

Remélem ez lélekemelő a számotokra. Különösen azoknak, akik egy olyan állat elvesztése miatt szenvedtek, akiről úgy gondolták, hogy talán csak egy a sok közül. Nem feltétlenül a lélek akarja folytatni a szeretetviszonyt. Azt szeretném, hogy ezt talán ajándékként fogadjátok el! Emlékezzetek rá, hogy amikor eljön az idő, akkor amit ma elmondtam, az igaz, valóságos mindannyiótok számára! Áldás azokra közületek, akik egy állaton keresztül osztják meg a szeretetüket Gaiával, akik megteremtették a lelküket és ők viszontszeretnek benneteket.

És ez így van.

Kryon


Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Buzás Bence

Ha tetszett, amit olvastál és megosztanád másokkal is, esetleg meghálálnád a
munkát vagy támogatnád a honlapot, akkor az alábbiakkal bármikor megteheted:
 

Jogi nyilatkozat

Támogatás

Kapcsolat